Nem volt könnyű megmagyarázni Kövér László kiszivárgott beszédének tartalmát, de közös erővel megoldják

2021 november 29., hétfő 15:17
23

A Nemzeti Agyhalálgyár megszülte a választ a házelnök kiszivárgott beszédére: „Nem azt mondta Kövér László.”

A Direkt36 hozta nyilvánosságra a házelnök még tavalyi szónoklatát, amelyet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt tartott. Kövér a titokszolgáknak tartott szülinapi köszöntőjében arról beszélt, hogy a Fidesszel szemben álló erők – tehát az ellenzék – Kun Bélához hasonlóan gondolkodnak nemzetről és államról, és ő ezt tartja a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak.

„A magyar politikai osztály egyik része önrendelkező államban és öntudatos nemzetben gondolkodik, ilyenben hisz és ilyenért dolgozik, a politika másik része pedig az önfeladó állam és önmarcangoló nemzet politikai hagyományának jegyében cselekszik.

Tisztelt Kollégák!

Én ezt a politikai helyzetet tartom a legveszélyesebb nemzetbiztonsági kockázatnak, amely Magyarországot fenyegeti.”

Fel sem kapta a fejét az olvasó? Hát persze, Kövér László beszédében nincs semmi új. Évek óta mond hasonlókat.

Az ügy különlegessége, hogy itt nem a Bayer Show-ban fejtette meg az egyszeri kommentelő logikájával a világot, hanem a nemzetbiztonsági szolgálat fejeseinek tartott eligazítást, akiknek például az a feladatuk, hogy védjék a többpártrendszeren alapuló demokráciát. Másfelől spéci akusztikát ad a Grósz Károly-os hangulatú beszédnek a Pegasus-botrány is, aminek lényege, hogy egy izraeli kémszoftverrel, amit terroristák követésére fejlesztettek ki, újságírókat és ellenzéki politikusokat, üzletembereket figyeltek meg Magyarországon.

Szóval a nemzeti agitprop osztályon úgy döntöttek, hogy egy humoros interpretációval maszatolják el Kövér László aktuális tőrdöféselméletét. Azt találták ki, hogy a házelnök kiszivárgott beszéde valójában a politikai kettészakítottságról, a végletes polarizálódásról szól. Tehát ez nem egy uszító szöveg, hanem ellenkezőleg, árokbetemető beszéd.

Néhány példa a pártsajtóból:

Mandiner: „A titkosszolgálatiaknak elmondott beszédében felvázolta, hogy az ország végletesen megosztott, egymást kizáró világmagyarázatok mentén szerveződik... Vagyis nem azt mondta, hogy az »ellenzék« jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ahogy egyes médiumokban megjelent címadások állítani próbálják, hanem »a politikai helyzet«, »az egységes állam- és nemzetértelmezés« hiánya, a megosztottság.”

Pesti Srácok: „Csak az hangzott el, hogy Kövér felvázolta, hogy az ország végletesen megosztott, egymást kizáró világmagyarázatok mentén szerveződik.”

Rákay Philip, facebookos influenszer: „LEBUKTAK. AZ ÖSSZES HAZAÁRULÓ HÁLÓZATI ÜGYNÖK SIPÁKOLNI KEZDETT, MIKÖZBEN KÖVÉR LÁSZLÓ NEM IS ARRÓL BESZÉLT…”

Nem mindenki elégedett meg a központból érkezett sillabusz kopipésztelésével. Pilhál Tamás, a még meleg Lovas Isván-díjjal kitüntetett újságíró a Magyar Nemzetben megmunkálta a készen kapott anyagot: „Kövér László nem azt mondta. Kövér László túl puha volt. De én kimondom: a magyarországi ellenzék nemzetbiztonsági kockázat. Az amerikaiak által kiképzett és Kabulban (is) bevetett Szabó Tímeától kezdve az olimpiát valószínűsíthetően francia zsoldban megfúró momentumosokon át a Brüsszel által százmilliókkal kitömött Gyurcsány-klánig.”

Ebben a fergeteges terelésben az a szuper, hogy mindenki tudja, hogy valójában Kövér László mit mondott, és mire utalt. Tudják a politikusok, a titkosszolgák, a kormány hívei és az ellenzék is.

Hiszen a házelnök ezt a véleményét különböző verziókban számtalanszor megosztotta a nyilvánossággal. Elég csak random beleolvasni néhány vele készült interjúba: „A magyarországi balliberális ellenzék a globalista, nemzetellenes hálózat része... Ez az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem ennek a világelitnek a komprádor alakulata. Ilyen értelemben semmiben sem különböznek Rákosi Mátyástól vagy Gerő Ernőtől." Ezt 2020-ban mondta a Demokratának. Ugyanebben az évben a Magyar Hírlapban is hasonlóan írta körül az ellenzéket: „Tíz éve minden energiájukat – bel- és külföldön egyaránt – a kormány s ezáltal Magyarország pozíciójának aláásására, nemzeti érdekérvényesítési törekvéseinek gáncsolására, sikereinek eltagadására, önbizalmának elsorvasztására fordították.” 2018-ban pedig így fogalmazott az ellenzékre utalva: „Ebben a háborúban vannak olyan politikai vezetők, akik elárulták a saját népüket, tehát nem a saját választóikat képviselik, hanem azokat, akiktől a zsoldot kapják. Ennek az üzleti háttérhatalomnak az igényei szerint hoznak döntéseket, úgy szavaznak a parlamentjeikben. Ezzel a levezetéssel már ki lehet jelenteni, hogy a nevezettek a saját népük ellenségévé válnak.”

Ismerős helyzet?

Kiszivárog egy kellemetlen beszéd. Majd elkezdik központilag harsogni róla, hogy abban nem az van, ami benne van, hanem az ellenkezője. Így lett egykor a kormányzati hazudozásról szóló beszédből igazságbeszéd. Most pedig a célzott uszításból őszinte aggodalom.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt