Összeomlik a távhőpiac a gázáremelkedés miatt

Lezárt tartalom a Kör tagjainak
2021 november 29., hétfő 5:05
18
  • Óriásit emelkedett a gáz ára az idén, ez súlyos zavarokat okoz a távfűtési szektorban is.
  • Sok város távhőszolgáltatója november közepén azzal szembesült, hogy többet kellene fizetnie a gázért, mint amennyiért leszerződött rá tavasszal.
  • Közben a háztartásokat csak a rezsicsökkentett hatósági áron láthatják el.
  • A gázkereskedők szerint a távhősök egy része az áramtermelőkkel összejátszva nyerészkedik rajtuk, ez is indokolja, hogy visszamenőleg is emeljék az áraikat.
  • A vitákat nem lehet bíróság elé vinni, mert mire ítélet születne, rég vége lenne a fűtési szezonnak.
  • A kormány egyelőre távolról figyeli az önkormányzatok és a gázkereskedők küzdelmét. Néhány érintett szerint csak arra várnak a politikusok, hogy államosíthassák az egész szektort.

Legalább egy tucat magyarországi nagyváros távhőcége kapott figyelmeztetést az utóbbi hetekben a gázkereskedőjétől: vagy írják alá az október 1. óta érvényes szerződéseik módosítását, és fizessenek többet a gázért, vagy mondják fel a szerződésüket. Fideszes és ellenzéki vezetésű városokban is nagyon komoly aggodalom lett úrrá a polgármestereken, mert úgy érezték, három rossz lehetőség áll előttük:

  • valahonnan rengeteg pénzt kell nagyon gyorsan szerezniük földgázra, egy olyan év végén, amikor az állam a járványra hivatkozva elvette a bevételeik jelentős részét;
  • vagy belemennek egy háborúba a gázkereskedőjükkel, azt kockáztatva, hogy december végén vagy január elején lesznek napok, amikor nem tudják fűteni a lakótelepeiket;
  • vagy elengedik a távhőcégüket, és egy gyors államosítás után az MVM működteti őket tovább, ahogy az történt iskoláikkal, kórházaikkal és számos egyéb jószágukkal.

Az aktuális probléma a megyei jogú városok közül is többeket érint, egészen nagyokat is, de kisebb települések is érintettek, összesen több mint egy tucatról tudunk. Mivel az alkudozás még tart, egyik érdekelt sem kívánt nyíltan beszélni a helyzetéről, ezért nem soroljuk fel az összeset, de a helyzet komolyságát mutatja, hogy a négy legnagyobb Budapest, Szeged, Győr és Székesfehérvár. A gázkereskedők közül háromról tudunk, amelyek az elmúlt három hétben szerződésmódosítással keresték meg a távhőcégeket, közülük a legtöbb településsel az E2 Hungary áll kapcsolatban, ami a Magyar Telekom és a MET Holding közös vállalkozása.

Lépj be a Körbe, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt