Az Országgyűlés dolgozóinak gyerekei könyvet kaptak Mikulásra, a mese főszereplője a parlament ereszcsatornáján mászik

2021 november 30., kedd 7:16
14

Az Országgyűlés Hivatala november 29-én mikuláscsomagot adott a dolgozók gyerekeinek, a csomagba pedig egy mesekönyvet is tettek. Erről Facebookon számolt be Tordai Bence, ellenzéki képviselő, aki szerint „nem lehet nem nevetni azon a – fideszesek számára kellemetlen – véletlenen, hogy az ajándékcsomagban lévő Országházi mesekönyvben milyen illusztráció rejlik”.

Merthogy a mesekönyv főhőse, a Szél Hozta Rézvitéz a Parlament ereszcsatornáján mászik. Tordai az ereszcsatornás illusztráció mellett olvasható szövegből is idézett: „az éjszaka látottak is új hittel és erővel töltötték el a szívét”.

Szájer József egy évvel ezelőtt, 2020. november 29-én mondott le EP-képviselőségéről. Két nappal később derült ki, hogy ott volt egy 25 fős, brüsszeli szexpartin, ahol csak férfiak voltak, a rendőrség razziája után pedig Szájer az ereszcsatornán, droggal a hátizsákjában menekült az orgiáról.

És a végére álljon itt még egy idézet a Szél hozta Rézvitéz című könyvből:

„Mély levegőt vett – és átlépve a párkányon – egyik lábát megvetette az oromzaton. Kezével kapaszkodó után keresett, és hamar meg is találta: egy ereszcsatorna futott mellette végig a falon. Megragadta, és másik lábával is kilépett. Ám ekkor emberi szót hallott a háta mögött, és ijedtében, elvétve a lépést, elvesztette egyensúlyát. Riadtan ölelte magához az ereszcsatornát, és szédítő sebességgel csúszni kezdett rajta lefelé. Kétségbeesetten kiáltott, majd csizmája hangos koppanásával földet ért. Szédelgő fejjel tápászkodott fel, és sietve tapogatta végig tagjait. Őrangyalai ezúttal is vigyáztak rá, semmi baja nem esett. Mégis könnyekben tört ki, elkeseredve szidta magát könnyelműségéért, amely ebbe a helyzetbe juttatta: kívül került az épületen, s most szinte ugyanott tart, ahonnan indult.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt