Megalakul Salvini, Kaczyński és Orbán új szélsőjobboldali európai frakciója

POLITIKA
2021 december 01., 09:45
comments 50

Orbán Viktor, Matteo Salvini és több más, az Európai Néppárttól bőven jobbra tolódott politikus már egy ideje tárgyal arról, hogy új politikai csoportot hoznak létre az Európai Parlamentben. A 444.hu forrásai viszont úgy tudják, hogy a megállapodás megszületett,

szombaton pedig be is jelentik az új szélsőjobboldali frakció megalakulását Varsóban.A hírt Szymon Hołownia, a 2020-as lengyel elnökválasztás egyik indulója is kitweetelte.

link Forrás

Az új frakció lényegében a 2019-ben alakult, szélsőjobbos-euroszkeptikus Identitás és Demokrácia frakció kibővítését jelenti, annak tagjaihoz csatlakozik a Fidesz 12 képviselője, a lengyel Jog és Igazságosság (PIS) párt 24 és a szintén lengyel Partia Republikanska három politikusa, valamint a spanyol Vox párt négy képviselője. A két lengyel és a spanyol párt eddig az Európai Konzervatívok és Reformerek képviselőcsoportjában ült, ennek a frakciónak a létszáma így a három párt kilépésével 63 főről 32-re csökken. A Fidesz és a PiS az új frakcióban olyan pártokhoz csatlakozik, mint a Matteo Salvini féle olasz Liga, az osztrák Szabadságpárt, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése és a német AfD.Az új frakció 113 tagjával az Európai Parlament harmadik legerősebb csoportja lesz a Néppárt és a szociáldemokraták után.

link Forrás

A néppárttól a szélsőjobbig

Lényegében már csak idő kérdése volt, hogy Orbán Viktor és szélsőjobbos elvbarátai, elsősorban a lengyel Jog és Igazságosságot vezető Kaczynksi és Mateusz Morawiecki, valamint Matteo Salvini mikor jelentik be, hogy új, migrációellenes, a további európai integrációval szemben kritikus politikai frakciót alapítanak. Erről a magyar és lengyel miniszterelnök, valamint a volt olasz belügyminiszter többször is tárgyalt azóta, hogy a Fidesz képviselői idén márciusban bejelentették, kilépnek az Európai Néppárt frakciójából.

Orbán azután jelezte levélben az EPP vezetőinek, hogy a Fidesz képviselői otthagyják a frakciót, hogy a néppárti frakció 84 százalékos többséggel olyan új szabályzatot fogadott el, amelynek alapján az eddigieknél könnyebben rakhatnák ki a frakcióból a renitenseket. Ahogy akkor írtuk, az új szabályzatot kifejezetten a Fideszre szabták, világosan látszott, hogy ha a fideszesek nem mennek, akkor felfüggesztik a tagságukat.

Az EPP-n belül ezelőtt már évekig vita folyt arról, hogy mihez kezdjenek az egyre inkább euroszkeptikus, szélsőjobbra tolódó Fidesszel. A néppárt és a Fidesz viszonya 2018 nyár végére romlott meg igazán, amikor a néppárti képviselők egy jelentős része megszavazta a Sargentini-jelentést. Az EPP 2018-as kongresszusán már fel is merült a Fidesz kizárása. 2019 márciusában aztán az EPP felfüggesztette a Fidesz tagságát, 2020 végén pedig ismét felerősödtek a kizárást követelő hangok a frakción belül. Részben erre reagálva Deutsch Tamás 2020 decemberében a Gestapo módszereihez hasonlította a frakcióvezető, Manfred Weber stílusát, ezután kezdett fenntarthatatlanul megromlani a Fidesz és az EPP viszonya, ami végül a kilépéshez vezetett.

Orbán már a kilépés előtt is pedzegette egy új, a néppárttól jobbra álló frakció létrehozását, kezdetben még az EPP társfrakciójaként. Azóta viszont aktív tárgyalások zajlottak, elsősorban Orbán, Morawiecki és Salvini között. Az így létrejövő új frakcióban közös pont lehet a bevándorlás-ellenesség és az európai intézményrendszer kritikája, illetve a még mélyebb európai integráció, vagy ahogy a lengyel és a magyar kormánypártok meg szeretik fogalmazni, az "Európai Egyesült Államok" elutasítása.

Vitás pont lehet viszont az Oroszországgal szembeni viszony, a lengyel pártok ugyanis hagyományosan oroszellenesek, ahogy a fehérorosz határ menti migránsválságot is amolyan orosz-fehérorosz hibrid háború részeként tekinti a PiS. Az Identitás és Demokrácia párt tagjai és a magyar kormánypárt viszont igyekszik jó viszonyt ápolni Putyin kormányával.

Frissítés:
Az olasz Le Republicca azt írja, hogy Matteo Salvini lemondta a formálódó szélsőjobboldal egységesítéséről szóló szombati találkozót, mert a lengyel kormánypárt, a PiS mégsem akar csatlakozni, és továbbra is a konzervatív ECR-ben maradnának, melynek alapító tagjai. A PiS képviselőcsoportja nélkül értelmét vesztené Salviniék kezdeményezése.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.