Pintér Sándor csak zárt ülésen hajlandó válaszolni a Pegasus-szal kapcsolatos kérdésekre

2021 december 9., csütörtök 13:05
7

Pintér Sándor belügyminiszter a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt referált, elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben van, a nemzetbiztonsági szolgálatok hibátlanul végzik a munkájukat. Pintért a Pegasus-üggyel kapcsolatban is kérdezték, feltettek neki kérdést például a titkos adatgyűjtések engedélyezéséről is, miután kiderült, hogy a Pegasus-lehallgatásokat az a Völner Pál államtitkár engedélyezhette Varga Judit igazságügyi minisztert helyettesítve, Völner mentelmi jogának felfüggesztését pedig kedden kezdeményezte az ügyészség egy korrupciós ügy miatt.

Pintér azt mondta, megfelelőek Magyarországon a titkos adatgyűjtés engedélyezésére vonatkozó szabályok, már a 90-es évek eleje óta azok, ahogyan most is.

A bizottsági ülésen megfigyelőként részt vevő DK-s Vadai Ágnes konkrét kérdéseket is feltett a Pegasus kémszoftverrel kapcsolatban, ezekre azonban Pintér csak zárt ülésen volt hajlandó válaszolni.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt