Kína multinacionális cégeket is fenyeget a Litvániával vívott harcban

külföld
2021 december 10., 07:51
comments 1

A litván külügyminiszter-helyettes szerint a kínai kormány megüzente multinacionális cégeknek, hogy ha litván beszállítókkal dolgoznak, nem adhatják el a termékeiket Kínában. Állítása szerint egyes cégek már meg is szakították litván üzleti kapcsolataikat, de egyiküket sem nevezte meg.

A hírt a litván iparszövetség is megerősítette a Reutersnek, szerintük most először fordult elő, hogy a kínaiak közvetlen nyomást gyakoroltak egy üzleti szereplőre, hogy ne vásároljanak Litvániából. Szerinte ez nagyon sok beszállítót érint hátrányosan. A kormány egyrészt az Európai Bizottságtól kért segítséget, másrészt tárgyalásokat kezdett ezekkel a cégekkel, hogy milyen állami támogatásokkal vagy hitelekkel pótolhatnák a kieső bevételeket.

photo_camera A nemrég megnyílt tajvani külképviseleti iroda épülete Vilniusban Fotó: PETRAS MALUKAS/AFP

Kína múlt héten vette le Litvániát az elvámolható termékeket előállító országok listájáról. A konfliktus első ránézésre Tajvanról szól (ami nemrég külképviseleti irodát nyithatott Vilniusban, Kína pedig nem ismeri el Tajvant önálló országként). De mint írtuk, Kína valójában egy brüsszeli jogszabály-tervet próbál megfúrni, ami lehetővé tenné, hogy az Európai Bizottság saját hatáskörben döntsön szankció kivetéséről, amennyiben kereskedelmi fenyegetettséget érez, akár csak egyetlen uniós tagállam esetében.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.