Ha jól ismerjük a háborús bűnöseinket, akkor jól ismerjük a saját történelmünk ocsmány fejezeteit is

interjú
2021 december 12., 19:20
comments 5

A 444-en kétrészes cikk jelent meg Endre László életéről és a magyarországi holokausztról (első rész, második rész). A cikkben több szemtanúi beszámolót és történészi munkát dolgoztunk fel, utóbbiak közül a legfontosabb forrás Kádár Gábor és Vági Zoltán A végső döntés című könyve volt. A két történész ebben Endre szerepéről ír, valamint a szentkúti találkozóról, ahol Endre László szülei alföldi kúriájában látta vendégül a magyar belügy felső vezetését és Eichmannékat, hogy egyeztessenek a zsidók deportálásáról.

A könyv egyik szerzőjével, Vági Zoltánnal beszélgettünk Endre Lászlóról.

Mennyire volt Endre László a Horthy-rendszer tipikus hivatalnoka, és ha nem volt az, mi választotta el a kollégáitól?

Azt hiszem, kevés nála atipikusabb magyar hivatalnok létezett. Pedig látszólag a családi mintákat másolta. Már a nagyapja is Pest megyei főispán, majd belügyi államtitkár volt. Apja pedig először főszolgabíró, azután 17 évig országgyűlési képviselő.

De melyik magyar főszolgabíró járt az 1920-as években New Yorkban? Hány találkozott az amerikai elnökkel? Hányért küldte el a saját magánrepülőjét Henry Ford? Igen, az a Ford, az autómágnás. És hány barátkozott össze vele? Annyira, hogy Ford javaslatára elmenjen Münchenbe meglátogatni egy akkor még szinte ismeretlen német pártvezért, egy bizonyos Adolf Hitlert? És hányan mondhatták el magukról, hogy 20 év múlva személyesen majd ugyanez a Hitler védi meg őket a kirúgástól, és az SS követeli a miniszteri kinevezésüket? Nem túl sokan, Endre viszont igen. Egy átlagos magyar hivatalnok nem járta be a világot, és nem volt ilyen nemzetközi kapcsolatrendszere.

photo_camera Endre Lászlót hazahozzák a háború után. Fotó: Fortepan/Rózsa László

De nemcsak a beágyazottsága, hanem hivatalnoki működése és a módszerei is erősen elütöttek a magyar átlagtól.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.