Egy francia újságíró szembesítette Orbánt a Pegasus-üggyel

2021 december 13., hétfő 21:25
18

Emmanuel Macron volt a visegrádi négyek budapesti tanácskozásának vendége. A látogatás néhány kellemetlenséggel is járt a magyar kormánynak. Macron első útja például a Kozma utcai temetőbe vezetett, ahol annak a Heller Ágnesnek a sírját látogatta meg, aki két éve zsarnoknak nevezte Orbánt.

A francia elnök a nap során a nagyköveti rezidencián találkozott Márki-Zay Péterrel, Karácsony Gergellyel, Dobrev Klárával és Donáth Annával is.

A legkellemetlenebb mégis az lehetett a magyar miniszterelnöknek, hogy a diplomácia szabályai szerint a francia sajtó is kérdezhetett a V4-es találkozó sajtótájékoztatóján. Ezúttal a Le Monde újságírója kapta a lehetőséget, aki Orbánnál a Pegasus-ügyről érdeklődött. Utalt például arra is, hogy a kémfegyvert Áder János testőreinek a telefonjain is megtalálták. A miniszterelnök rövidre fogta a választ: azt mondta,

a magyar titkosszolgálatok a jogszabályok szerint működnek.

A Hír TV élőjéből itt a kérdés és felelet.

Korábban egyetlen újságírónak sem volt még ugyanis alkalma a magyar miniszterelnöktől kérdezni a júliusban kirobbant botrányról.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt