Életfogytiglanra ítélték a csantavéri bérgyilkost

bűnügy
2021 december 14., 05:39

Jogerősen életfogytiglanra ítélte a csantavéri mészárosként is emlegetett szerbiai magyar férfit két gyilkosság miatt a Fővárosi Ítélőtábla hétfőn – írja a 24.hu.

A csantavéri születésű D. Csaba szerb-magyar kettős állampolgár 2018 júliusában egy amszterdami kávézóban tarkón lőtt egy horvát férfit. Két hónappal később Budapesten beszélt meg találkozót egy magyar kábítószer-kereskedővel, akit egy parkolóban lőtt fejbe.

D. Csabát 2019. március elsején fogta el Prágában a cseh rendőrség. Az akkori közlemény szerint letartóztatáskor hamisított iratokat, két pisztolyt és lőszert találtak a bűnözőnél, akit a csehek azóta fogságban tartottak. A férfit korábban már egy másik ügyben az Újvidéki Törvényszék emberölés kísérlete miatt elítélte.

A Fővárosi Törvényszék idén márciusban életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte, de a döntés fellebbezések miatt nem emelkedhetett jogerőre, így került az ügy másodfokon az ítélőtáblára. A táblabíróság most másodfokon kimondta, hogy D. Csaba különös visszaeső, aki előre kitervelten ölt meg több embert is, emiatt helyben hagyta az első fokon kiszabott életfogytiglani büntetést. A közlemény szerint D. Csaba legkorábban 40 év múlva (2059-ben) bocsátható feltételes szabadlábra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.