Sosem ült még ilyen sok újságíró börtönben

2021 december 16., csütörtök 6:10

Világszerte 488 újságírót tartanak fogva, ami 20 százalékkal több a tavalyinál, írja éves összegzésében a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű jogvédő szervezet. Kiderült az is, hogy húsz éve nem volt ilyen alacsony a meggyilkolt újságírók száma: idén 46 embert öltek meg, mert a munkájukat végezték.

„Az önkényes őrizetbe vételek rendkívüli megnövekedésének nagy része három ország számlájára írható, amelyeknek kormányai közömbösek állampolgáraik demokrácia iránti vágyával szemben” - írják Fehéroroszországra, Mianmarra és Kínára célozva.

Mianmarban, ahol a hadsereg február 1-jén puccsal átvette a hatalmat, jelenleg 53 újságíró ül börtönben, míg tavaly csak ketten voltak. Fehéroroszországban, ahol Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök 2020 augusztusában újabb mandátumot szerzett az elcsalt választásokon, 32 újságírót csuktak le. Tavaly heten voltak.

Kína, ami az elmúlt időszakban megerősítette befolyását Hongkongban, a nemzetbiztonsági törvényre hivatkozva legalább tíz újságírót vett őrizetbe. Hongkong különleges státusának köszönhetően a sajtószabadság iskolapéldája volt a térségben, egészen mostanáig, írja az RSF.

Fotó: NOEL CELIS/AFP

Sohasem ült még annyi női újságíró börtönben, mint 2021-ben, számuk a tavalyihoz képest harmadával nőtt. Bár a média őrizetbe vett munkatársainak túlnyomó többsége (87,7 százaléka) továbbra is férfi, Fehéroroszországban például többségében női újságírók vannak rács mögött.

A legtöbb újságírót Kínában (127), Mianmarban (53), Vietnamban (43), Fehéroroszországban (32) és Szaúd-Arábiában (32) vetették börtönbe.
A gyilkosságokat tekintve Mexikó és Afganisztán a legveszélyesebb hely a média munkatársai számára: előbbi országban 7, utóbbiban 6 újságírót öltek meg. A harmadik helyen Jemen és India áll négy-négy gyilkossággal. Az esetek többségében (65 százalék) célzott kiiktatásokról van szó.

A szervezet tudomása szerint legalább 65 újságírót és médiamunkást tartottak fogva túszként 2021-ben, kettővel többet, mint tavaly. Szíriában 44, Irakban 11, Jemenben pedig 9 embert tartanak fogva. Egy francia újságírót, Olivier Dubois-t áprilisban ejtettek túszul Maliban. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt