Hat remek könyv utolsó pillanatos ajándékvásárlóknak

könyv
2021 december 20., 19:03
comments 1

Eljött a karácsonyi készülődés utolsó pár napja, mi pedig igyekszünk egy kicsit segíteni azoknak, akik elcsúsztak az ajándékbeszerzésekkel: olyan könyveket szedtem össze, melyeket jó szívvel tudok ajánlani akár saját, akár ajándékozási célokra is. Ez egy hangsúlyosan szűk és szubjektív lista, mert csak olyan könyvek vannak rajta, amiket olvastam, így több idén felkapott, minden bizonnyal remek könyv nem szerepel rajta (pl. Irene Solà Énekelek, s táncot jár a hegy című regénye, amit még mindig nem olvastam, pedig nagyon tervezem, és egybehangzó beszámolók szerint szuper).

A nagy kitekintés mellé ide kívánkozik, hogy idén amúgy a 444 is nagy lendülettel jelent meg a könyvpiacon, összesen három könyvet adtunk ki:

Ezeket a könyveket a webshopunkból is meg lehet vásárolni, akár együtt, akciós csomagokban is.

És akkor az idei megjelenések, melyek valamiért emlékezetesek voltak:

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.