Drámai meccsen nyerte meg másodszor is a dartsvilágbajnokságot Peter Wright

sport
2022 január 03., 23:05

Izgalmas világbajnokság végén szoros döntőt játszott a 2. kiemelt Peter Wright a torna korábbi szakaszában a címvédő és világranglista-vezető Gerwyn Price-t és a Champions League-győztes Johnny Claytont is kiejtő Michael Smithszel. A skót két évvel ezelőtt már nyerni tudott egyszer, az angolnak ellenben csak egy vesztes döntője volt eddig, egy árnyalattal mégis esélyesebbnek tűnt, annyira jól játszott az elmúlt szűk három hétben a londoni Alexandra Palace-ban.

A hétfő esti döntőt ezzel együtt mindketten fáradtan és dekoncentráltan kezdték, de mivel Wright dobált kevesebb hibával, gyorsan elment 2-0-ra a 7 nyert szettig tartó meccsen. Smith azonban felszívta magát, egyenlített előbb 2-2-re majd 2-3 után 3-3-ra, 4-3-nál pedig először vezetett. Ebben a szakaszban az angol irányított, 4-4 után is ő került előnybe, 5-4-nél 2 leget megnyert, és kezdhetett a harmadikért, azaz a 6-4-es vezetésért. Ekkor megremegett a keze, annyira, hogy Wright előbb ezt a szettet fordította meg, majd a következőt 3-0-ra vitte el, sőt 6-5 után a tizenkettedikben is 2-0-ra vezetett, 8 leget húzott tehát be zsinórban. Bár itt még Smith meg tudta törni a lendületét egy leg erejéig, a következőt magabiztosan hozta a skót, és már az első meccsnyilát berakta, így 7-5-ös sikerével 2020 után másodszor lett világbajnok.

photo_camera Peter Wright dobál a háttérben várakozó trófeáért Fotó: ADRIAN DENNIS/AFP

A világranglistán a legjobb négyben nem történt változás ezek után, a negyeddöntőben kiesett Price maradt az élen, Wright második, Smith azzal vigasztalódhat, hogy előrejött az 5. helyre, és hogy nála több 180-as kört még soha senki nem csinált egyetlen vb-n sem.

Született még egy rekord, három darab 9 nyilas kiszállót is láthatott a publikum, az újonc William Borland és a litván Labanauskas után Price is megdobta a tökéletes leget a negyeddöntőben.

A szervezőknek végül a koronavírust is sikerült legyőzniük, igaz ugyan, hogy több játékos kiesett menet közben pozitív tesztek miatt – köztük három kiemelt, Van der Voort, Chisnall és az egyik topfavorit, Michael van Gerwen –, de a világbajnokságot végig lehetett játszani, ráadásul a közönség is maradhatott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.