Nem mondja meg a Főügyészség, hogy miért nem veszik őrizetbe Völner Pált

POLITIKA
2022 január 04., 10:46

Többszöri kérdésre sem indokolta meg a Központi Nyomozó Főügyészség, hogy miért hagyták szabadlábon a korrupciós botrányba keveredett Völner Pált - írja a Népszava. Az egyetlen retorzió tehát, ami eddig érte őt, az az, hogy felfüggesztették a mentelmi jogát.

Völner Pál
photo_camera Völner Pál Fotó: Kovács Tamás/MTI/MTVA

Bár Völner rendszeresen fogadott el kenőpénzt a végrehajtói kar elnökétől, Schadl Györgytől, és az ügyészség által a Parlament mentelmi bizottságának küldött dokumentumban konkrét vádpontok és összegek szerepelnek, az ügyben eljáró Központi Nyomozó Főügyészség eddig csupán gyanúsítottként hallgatta ki a képviselőt, december közepén. Eközben viszont az állásukat Schadl megvesztegetésével szerző végrehajtókat már őrizetbe vették. Mivel nem kezdeményezték Völner letartóztatását, így továbbra is bejárhat a Parlamentbe szavazni, felszólalhat és törvényt is javasolhat.

A lap ellenzéki pártokra hivatkozva azt írja, ez beleillik abba a sorba, ahogy a Fidesz számára kínos ügyekben Polt Péter hivatala látványosan lassan vagy egyáltalán nem is lép.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.