Újra elkezdett emelkedni az új koronavírus-fertőzöttek száma

járvány
2022 január 04., 08:25

2 429 új fertőzöttet regisztráltak tegnap. Ez a szám hosszú idő után magasabb, mint az egy héttel ezelőtti adat (1 370).

A budapesti adatoknál már egy hete látszódik ez a fordulat. Az elmúlt egy hétben 60 százalékkal több új fertőzöttet regisztráltak a fővárosban, mint egy héttel korábban. Kisebb emelkedések már több megyében is látszódnak.

link Forrás

A következő hetekben jó eséllyel jelentősen emelkedni fog az új fertőzöttek száma Magyarországon is.

A ma reggeli jelentésben az szerepel, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumának vizsgálatai szerint az új fertőzések több mint 11 százalékáért az omikron mutáció a felelős. (A variánst először kimutató magánlaborban, a Neumann Labsben elvégzett vizsgálatoknál ugyanakkor már 80 százalékos ez az arány.)

Nem kedvező adat, hogy az elvégzett teszteken belül a pozitív vizsgálatok aránya ismét 30 százalék felett volt. Ennek a mozgóátlaga is emelkedik.

link Forrás

A kórházban lévők számának csökkenése megállt, és kicsit emelkedett. Hétfőn 3 313 koronavírus-beteg volt kórházban, kedden 3 335-öt jelentettek.

link Forrás

A lélegeztetőn lévők száma lényegében stagnál (318-ről 316-ra csökkent).

link Forrás

83 új áldozata van a járványnak. Összesen már 39 517-en haltak meg hivatalosan a járványban itthon.

link Forrás

Mindössze 1 625 első oltást adtak be tegnap, 6 352 harmadikat.

Legalább egy oltást 6 268 108-an, másodikat 5 986 342-en, harmadikat 3 184 580-an kaptak.

Ez az európai helyzet:

link Forrás

További adatok és grafikonok a 444 járványoldalán.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.