Szél Bernadett szerint rendőrök bírságolnak Zsámbék mellett „Mészáros útján”, a rendőrség szerint ez alaptalan vádaskodás

január 7., péntek 6:48
16

Szél Bernadett független képviselő Facebookon arról ír, hogy „újabban rendőrök büntetnek Mészáros útján”, és hogy „7000 forintért kell engedélyt vásárolni az oligarcha cégétől”, különben „30 ezres bírságot kaphat a leggazdagabb magyar oligarcha útját védő rendőrségtől”.

Szél szerint a Herceghalom és a Pátyot Zsámbékkal összekötő 1102-es út közötti útszakaszon – feltehetően erre az útra gondol –, „kiálltak a rendőrök és büntették az engedély nélkül áthaladókat”, merthogy „áthajtási engedélyt kell vásárolnia Mészároséktól annak, aki nem szeretné a környezetét fölöslegesen szennyezni, a települési utak forgalmát terhelni, és nem utolsó sorban értékes perceket veszíteni, ha van más lehetőség is”.

Szél azt írja, a kérdéses út „2007-ig az állam, illetve a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság tulajdonában állt, majd ennek átalakulása után az Agrosystem Mezőgazdasági Zrt. tulajdonába kerülve végül Mészáros Lőrincnél kötött ki (a földekkel együtt)”. A képviselő bejegyzéséhez még hozzátette, hogy a közlekedési hatósághoz fordul, hogy megvizsgálják, „jogszerűen járt-e el Mészáros Lőrinc a közforgalom előli elzárással”.

Szél bejegyzésére a rendőrség közleményben reagált, amiben azt írják, a Facebookon megjelent poszttal „ellentétben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság leszögezi: bármely magánút használatáért fizetendő útdíj megfizetésének ellenőrzése, a meg nem fizetés miatti szankcionálás nem a rendőrség jogköre”.

A rendőrség „visszautasítja országgyűlési képviselő asszony nagy nyilvánosság előtt tett állítását, amely szerint rendőrei jogtalanul büntetnek egy magánúton”. Azt írják, Szél „bejegyzése nem tartalmaz egyetlen konkrétumot sem (időpont, pontos helyszín, azonosítható résztvevők)”, de „amennyiben rendelkezik azokkal, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kész vizsgálatot folytatni, és amennyiben történt visszaélés, annak elkövetőjével szemben szigorúan eljárni”. Hozzátették végül, hogy mindenkit kérnek, „a rendőröket, a rendőrséget az alaptalan vádaskodástól kíméljék meg”.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt