Horváth András mást várt Márki-Zaytól

POLITIKA
2022 január 10., 20:53
comments 39

Horváth András, a NAV-botrány kirobbantója, aki 2018 után Márki-Zay Péternek is segített átvilágítani a Fidesztől átvett önkormányzatot Hódmezővásárhelyen, vasárnap arról írt a Facebookon, hogy nem azt várta az ellenzék miniszterelnök-jelöltjétől, amit most mutat.

Keller László, Bárándy Péter, Márki-Zay Péter, Horváth András
photo_camera Keller László, Bárándy Péter, Márki-Zay Péter, Horváth András

Horváth a tavaly őszi előválasztáson még külön videóban kampányolt Márki-Zay mellett. Akkor azt mondta: „Ahhoz, hogy 2022-ben az Orbán-rezsimet le tudjuk váltani, meg tudjuk buktatni, olyan új szavazókat is be kell hoznunk a rendszerbe, meg kell nyernünk az ügynek, aki eddig teljesen érthető módon nagyon távolról kerülték el a politikát. Ezeket a választópolgárokat Márki-Zay Péter lehet képes megszólítani.”

Most pedig pont ezt érzi veszélyben. A miniszterelnök-jelölt vitatott megszólalásairól azt írta: „Jó, tudom, lájkverseny van, meg kampány van, mindig valami bődületeset kell mondani ahhoz, hogy folyamatosan a felszínen legyél. Na de ilyen módon? Ilyen eszközökkel? Társadalmi csoportok és politikusok sértegetésével, megalapozatlan információk terjesztésével, közhelyes ígéretcunamival, konkrétumok nélküli árulózással? 7. frakció? Milyen alapon?

Rád éppen azért szavaztak annyian még októberben, mert úgy gondolták, hogy te majd máshogy..., hogy te nem ilyen vagy, hogy te majd képes leszel felülemelkedni azon a rendszerszintűnek mondható kormánypárti-ellenzéki attitűdön és szokványos csatazajon, ami 2014-ben és 2018-ban is a Fidesznek hozott 2/3-ot. Az »összefogás« következményként némileg jobb pozícióban, de szerintem minden más tekintetben nagyjából ugyanott vagyunk.”

Ehelyett azt várná el Márki-Zaytól, hogy felelős, megfontolt és mérsékelt politikusként viselkedjen, különben elfordulnak tőle az új szavazók:

„Lehet persze mindent szőnyeg alá söpörni (pl. az ominózus közvélemény kutatás eredményét), lehet minden kritikát megfogalmazó ellenzékit árulónak bélyegezni,

azonban én azt tapasztalom, hogy az utóbbi néhány hónapban éppen azok fordítottak hátat a közös listának, akiket üres »Orbán takarodj!« szónoklatokkal és populista lózungokkal nem lehet megnyerni.

Egészen másra vártunk, nem arra, hogy Jakabra, meg a többire is ráteszel egy lapáttal az ordibálásban. Mi egy felelős, megfontolt és mérsékelt politikusban látjuk a jövőt- az elmúlt néhány hónap megszólalásai azonban egyáltalán nem ebbe az irányba mutatnak.” Szerinte ennek következtében a Kutyapárt támogatottsága fog nőni tovább, de még „Gattyán is le fog csípni valamennyit az ellenzéki listás szavazatokból a digitális kamuzásával”.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.