A drogprevenciós iskolai programok nem várt vesztesei lehetnek a homofób törvénynek

ÉLET
2022 január 17., 10:51
comments 6

Arra elég hamar felfigyeltünk, hogy a homoszexualitást a pedofíliával összemosó - a kormány által gyermekvédelminek nevezett - törvény egyik rendelkezése szerint szexuális felvilágosító foglalkozásokat az iskolák pedagógusain kívül csak olyan személyek, szervezetek tarthatnak, amelyek szerepelnek egy hivatalos, folyamatosan frissülő nyilvántartásban.

Teljesen érthetetlen módon azonban nemcsak a szexuális kultúrával, a nemi élettel, a nemi irányultsággal, a szexuális fejlődéssel foglalkozó szervezeteket említi a törvény, hanem a kábítószer-fogyasztás káros hatásaival foglalkozó szervezeteket is,valamint az internet veszélyeivel és egyéb testi és szellemi egészségfejlesztéssel foglalkozókat. Emellett előírja, hogy létre kell hozni egy intézményt, amelyik nyilvántartja az engedéllyel rendelkező szervezeteket. Csakhogy ez önmagában, végrehajtói rendelet nélkül mit sem ér, Kásler Miklós pedig azóta sem jelölte ki, hogy kinek vagy milyen szervnek a feladata lenne vezetnie ezt a nyilvántartást.

photo_camera A kép illusztráció. Fotó: MINT IMAGES/Mint Images via AFP

Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központnál (NNK) egy korábbi rendelet alapján évek óta létezett egy szakmai ajánlásrendszer, és hivatalosan - a rendőrségen kívül - csak az NNK ajánlásával rendelkező szervezetek tarthatnának az iskolákban nemcsak drog-, de bármilyen prevenciós programot. Az ajánlást időről időre meg kellett újítani, nem volt ezzel semmi gond. A különféle felvilágosító, prevenciós célú előadások elvileg eddig is szabályozott keretek közt zajlottak, a valóság azonban inkább úgy nézett ki, hogy az osztályfőnök kitalált egy-egy témát, és hívott hozzá megfelelő előadót. Sok iskola azt sem tudja, hogy léteznek hivatalosan ajánlott programok.

Ezt a rendeletet a homofób törvény megalkotásakor sem érvénytelenítették.

Így egy faramuci ex lex állapot állt elő, hiszen a tavalyi törvény tiltja, a korábbi rendelet viszont az NNK ajánlása alapján engedélyezi, hogy a szervezetek bemenjenek prevenciós előadásokat tartani az iskolákba.

Jelenleg az érintett szervezetek sem mind tudják eldönteni, hogy végül is melyik törvényt vegyék figyelembe. Több, drogprevencióval foglalkozó szervezet képviselőivel is beszéltünk (voltak, akik csak név nélkül nyilatkoztak): vannak olyanok, akik félnek, ezért biztosra mennek, és inkább kivárnak, de vannak olyanok is, ahol addig, amíg írásban nincs visszavonva az NNK-féle rendszer, arra hivatkozva továbbra is tartanak előadásokat diákoknak.

Mindenki hónapok óta malmozik, hogy mikor lép végre az ügyben az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Érdemben sem az Emmi, sem az NNK nem kommunikál semmit, pedig a szakmai szervezetek szeptember óta próbálják megtudni, hogy tulajdonképpen mi a helyzet. Mint mondják, eleve azt sem értette senki, hogy miért került bele a drogprevenció a törvénybe, hiszen semmi köze a témának a szexuális neveléshez. Az RTL-lel a Kormányzati Tájékoztatási Központ múlt hét elején annyit közölt, hogy a további jogalkotási lépésekkel megvárják a tavaszi népszavazás eredményét.

Az INDIT Közalapítványnak több prevenciós programja is van, droggal kapcsolatos és párkapcsolati erőszak-megelőző témájú is, ami végül is érinti a szexuális nevelést. Egyikkel sem álltak le.

Dombrádi Zita az INDIT-en belül a Füge Devianciaprevenciós Központ vezetője 20 éve. Mint mondja, a szakmai elköteleződésük törvényi beavatkozások miatt nem szűnik meg, ezenkívül viszont több más oka is van annak, hogy az alapítványnál folytatják a prevenciós programokat. „Az iskoláknak soha nem volt ennél nagyobb szüksége segítő beavatkozásokra, mint most. Nagyon sok a szorongásos kórképpel rendelkező gyerek, de pedagógus is, az online oktatás, közösségek széthullása elképesztő rombolást végzett az elmúlt két évben” - magyarázza.

Emellett viszont prózaibb dolgok is kötik őket. „Most vannak kifutóban az utolsó EU-s pályázatok, mi is benne vagyunk egy nagy projektben a közalapítvánnyal. Ez egy több ezer lábon álló projekt, itt van a nyakunkon a határidős pályázati program, és még a világjárvány által teremtett helyzetre sem lehet hivatkozni halasztásért. November 30-ig meg kell valósítani, ha törik, ha szakad” - mondja.

Az iskoláknál a pedofiltörvény hatására egyértelműen nőtt a bizonytalanság, bár mint a megkérdezettek mondták, visszautasítást még nem kaptak. Valószínűleg azért, mert fel tudták mutatni, hogy van érvényes szakmai engedélyük ilyen programok megtartására - bár az iskolák többsége nem is tudott róla, hogy ez az ajánlási rendszer évek óta létezik, és hogy kérhetnek arra garanciát, hogy egy program erős kontroll alól kerül be az iskolába. „Amióta viszont a törvény a hírekben szerepel, azóta az iskolák túlfélik ezt a kérdést, és mindegyik megkérdezi, hogy megfelelünk-e a vonatkozó paragrafusnak” - mondja Dombrádi Zita.

Ráadásul hiába létezett az NNK ajánlási rendszere, vannak olyan, kis egyházakhoz tartozó, szakmai körökben ismeretlen, mégis jelentős forráshoz jutó prevenciós projektek, amelyek Dombrádi Zita szerint nemcsak nem hatékonyak, hanem kifejezetten kártékonyak is.

Ezek nem rendelkeztek szakmai ajánlással, bár a közoktatási törvény passzusának meg fognak felelni. „Voltak olyan projektek, amelyekre a gyermekvédelmi szakellátás intézményeinél lehetett pályázni, 150 millió forintért. Ezek között találkoztunk olyan programokkal, amelyeknek katasztrofális volt a tartalmi és módszertani megközelítésük is. A prevenciós európai sztenderdet se vették figyelembe. Teljesen inadekvátak voltak a pszichológiai, pszichoszexuális fejlődés szempontjából, miközben egyházi, dogmatikus tartalmakat is közvetítettek. Ennek eredendően nem szabadna így lennie” - mondja a szakember.

A programok ellenőrzése az utóbbi hónapokban némileg növekedett, de csupán technikai oldalról. „Az egy dolog, hogy mi szerepel leírva a programban, de az sokkal fontosabb, hogy ez hogyan valósul meg. Én 20 éve vezetem a saját programomat, soha senki nem jött ellenőrizni, hogy mi történik ott a helyszínen. Pandémiás helyzetben végképp életszerűtlen, de most 15 naponta mégis minden pályázati programról jelentést kell adni: előre leadni, hány gyerek vesz részt a programon, majd azt, hogy odamentünk-e, annyian jelentek-e meg, amennyit előzetesen mondtunk. Miközben a megbetegedések miatt legalább 4-5 csoportot kellett átszervezni csak az elmúlt fél évben” - mondja Dombrádi.

Csakhogy néhány napja újabb fordulat történt az ügyben: eltűnt az ajánlott programok listája az NNK honlapjáról, bár hivatalosan erről nem közöltek semmit. (Archivált linken itt található a lista, most ez van a helyén.) Érdeklődtünk írásban az NNK-nál arról, hogy miért tűnt el az ajánlott programok listája, választ azonban nem kaptunk. Nem hivatalos forrásból viszont úgy tudjuk, hogy azért, mert

az NNK-val közölte az Emmi, hogy nem kap felhatalmazást arra, hogy ezt a kettős helyzetet generálja.

Ezért most már nem hirdethet és nem is bírálhat el ilyen programokat az intézmény, új kérelmeket sem fogadnak be. Azt sem lehet tudni, hogy kap-e erre újra felhatalmazást az NNK, és ha igen, mikor. Csak azok a programok mehetnek végig, amelyeket már korábban elbíráltak és el is indultak.

Végül pedig az egymásnak ellentmondó rendeleteken és a járványhelyzeten kívül tovább nehezíti a szervezetek munkáját a finanszírozás hiánya is. A minisztérium utoljára 2019-ben írt ki drogprevenciós pályázatokat, a kormány pedig mára tizedannyit költ erre a területre, mint korábban. Az erre szánt összeg 1 milliárd forintról 100 millió forintra csökkent.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.