Joe Biden szerint az oroszok bevonulhatnak Ukrajnába, de még nem egyértelmű, hogy mennyire

január 20., csütörtök 7:33
1

Hivatalba lépésének egyéves évfordulója alkalmából sajtótájékoztatót tartott az amerikai elnök. Joe Biden mondandójában vezető szerepet játszottak a külpolitikai kérdések, ezen belül is az ukrán válság. A Guardian, a BBC és több más világlap azt emelte ki, hogy az elnök úgy gondolja: Vlagyimir Putyin meg fogja támadni Ukrajnát, ám ezért keserves árat kell majd fizetnie. Ezek között említette a várható súlyos emberveszteségeket és a gazdasági szankciókat is, amelyek között felmerül Oroszország lekapcsolása a SWIFT nemzetközi bankrendszerről. Erről a napokban egyébként a német Handelsblatt azt írta, hogy levették a napirendről.

Az esetleges orosz invázió kérdését immár hetek óta terítéken tartják, az USA elnöke azonban még nem mondta ki, hogy háborúra számít, erről jellemzően meg nem nevezett tisztségviselők beszéltek és a sajtó írt napi rendszerességgel. Ugyanakkor legutóbb Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára szerda esti közleményében aláhúzta: „Ha az orosz katonai erők átlépik az ukrán határt, az Egyesült Államok és szövetségesei gyors, szigorú és egységes válaszlépéseket fognak tenni.”

Joe Biden a fehér házi sajtótájékoztatón Fotó: MANDEL NGAN/AFP

Biden a beszédében arra is kitért, hogy szerinte az orosz elnök nem készül átfogó és teljes invázióra, és hozzátette, egy esetleges kisebb léptékű katonai akció megítélése ügyében egyes NATO-tagállamok véleménye eltérő lehet.

Arról az orosz ultimátumról, hogy Ukrajna egyáltalán ne lehessen NATO-tag, Biden elmondta: kevéssé valószínű, hogy Kijev a közeljövőben bekerül az Észak-atlanti Szövetségbe, de a kapukat nem zárják be előtte. Moszkvának arról a követeléséről pedig, hogy a nyugati szövetségesek ne telepítsenek stratégiai fegyverzetet Ukrajnába, azt mondta, „találhatunk megoldást" a kölcsönösség alapján”.

Az amerikai elnök megemlítette, hogy hajlandó lenne találkozni Vlagyimir Putyinnal, akivel egyébként decemberben két alkalommal is online megbeszéléseket folytatott.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt