Kilép az AfD egyik társelnöke, mert túl szélsőjobboldali lett a párt

január 28., péntek 15:25
3

Kilép pártjából a német szövetségi parlament (Bundestag) ellenzéki oldalához tartozó Alternatíva Németországnak (AfD) egyik társelnöke, Jörg Meuthen – jelentette be a politikus.

Jörg Meuthen az ARD országos köztelevíziónak azzal indokolta a döntését, hogy a szélsőjobboldali párt egyes részei „nem a szabadságon alapuló demokratikus berendezkedés talaján állnak”.

Frauke Petry és Jörg Meuthen 2017. szeptember 25-én. Fotó: Michael Kappeler/dpa/AFP

Elmondta, hogy vereséget szenvedett az A szárny (Der Flügel) nevű – a törekvései miatt alkotmányvédelmi megfigyelés alá vont és hivatalosan feloszlatott – platformjával folytatott harcban, és így kudarcot vallott pártvezetőként.

„A párt szíve nagyon a jobbszél felé húz”, egyértelműen totalitárius vonásokat vett fel, és a koronavírus-járvány óta a szektásodás jelei is megmutatkoznak – mondta Jörg Meuthen.

Az AfD-nek így már nincs jövője az országos politikában, legfeljebb keletnémet (az egykori NDK területén működő) regionális pártként maradhat fenn – véli Jörg Meuthen, aki 2015-ben szerezte meg a két társelnöki tisztség egyikét. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt