A Kúria elnöke szerint politikai tevékenység lett volna, ha az Országos Bírói Tanács egyik tagja részt vesz egy lengyel bírákról szóló beszélgetésen

január 31., hétfő 8:49
3

Az Országos Bírói Tanács január 5-i ülésének jegyzőkönyvéből nemcsak az derült ki, hogy a Kúria elnöke, Varga Zs. András indítványozta, hogy ítéljék el nyilatkozatban az ellenzék alkotmányozási terveit, ám azt senki sem támogatta. Hanem az is, hogy

Varga sikeresen lebeszélte az Országos Bírói Tanács tagjait arról, hogy elküldjék szóvivőjüket egy lengyel bírókról szóló dokumentumfilm vetítése után szervezett pódiumbeszélgetésre- írja a Magyar Narancs. A lap szerint megkereste az OBT-t a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDFF) igazgatója, hogy delegáljanak valakit - például a sajtószóvivőjüket, Vasvári Csabát - a lengyel bírók mozgalmával kapcsolatos Bírákkal az utcán című film január 28-i vetítése után szervezett pódiumbeszélgetésre.

Varga Zsolt András Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

A jegyzőkönyv szerint Szabó Károlynak, az OBT elnökének ez ellen nem lett volna kifogása. Vasvári azt mondta, ha az OBT felhatalmazza, részt vesz a beszélgetésen. Ekkor azonban Varga Zs. András a csetfalra azt írta: „ez nem politikai tevékenység?”, nem sokkal később pedig felolvasta a vetítés Facebook-oldalának ajánlóját. Ebben szerepelt az is, hogy „a lengyel bíróknak az elbocsátással, sőt a letartóztatás veszélyével kell szembenézniük, ha kiállnak az Alkotmány sárba tiprásával szemben.” Ezután az OBT végül 8 nem szavazattal és 7 tartózkodással mégsem adott felhatalmazást a szóvivőnek arra, hogy részt vegyen a beszélgetésen.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt