Botrányos közgyűlés után nemzetiségi lista nélkül maradt az Országos Roma Önkormányzat

február 1., kedd 5:54
10

Hajnalban, több mint 12 órás tanácskozás után kiabálásba és lökdösődésbe fulladt az Országos Roma Önkormányzat jelöltállító közgyűlése. A testületnek február 1-ig kellett volna jelölnie valakit a roma nemzetiségi lista élére, aki legalább szószólóként, de megfelelő szavazat mellett akár országgyűlési képviselőként is reprezentálhatta volna a magyar cigányságot a Parlamentben.

A hétfői ORÖ közgyűlésről Hidvégi Balogh Attila, a RomNet főszerkesztője alaposan tudósított a facebook oldalán.

A képviselőknek abban sem sikerült megegyezni, hogy milyen feltételek mellett hajlandóak dönteni a jelölt személyéről. Novemberben szavaztak először, akkor meglepetésre nem a kormánypártot támogató Lungo Drom embere, a cigányság jelenlegi szószólója lett a jelölt. Farkas Félixnél ugyanis több szavazatot kapott az ORÖ elnöke, Agócs János. Csakhogy a Lungo Drom az Alkotmánybírósághoz fordult és eljárási hibákra hivatkozva megsemmisítették a novemberi szavazás eredményét.

Januárban a Népszava nyilvánosságra hozott több hangfelvételt, amelyben különböző alkalmakon a romaügyi kormánybiztos fenyegetőzik és erősen utalgat az ORÖ tagjainak arra, jobban teszik, ha a kormánypártok érdekeinek megfelelően állítják össze a nemzetiségi listát.

Ezekkel az előzményekkel próbáltak hétfőn listát állítani. Agócs János egy ponton azt ajánlotta, visszalép a jelöltségtől, ha azt Farkas Félix is megteszi. Ám a lungo dromos politikus hajthatatlan volt.

Hajnali három óra után arról is döntöttek, hogy a jövő héten egy rendkívüli közgyűlést tartanak majd, ahol az Országos Roma Önkormányzat feloszlatásáról fognak szavazni a képviselők.

Február 1-jén a a Nmezeti Választási Iroda nyilvántartása szerint a nemzetiségi listák közül a görög és a roma nem indulhat. Ábránkon a nemzetiségi listákra szavazók számát is mutatjuk.


Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt