orö

Az Integritás Hatóság szerint a Balog Zoltán vezette Emmi hanyagsága miatt érte 1,3 milliárdos kár az adófizetőket

Erre jutottak, miután újra megvizsgálták a volt Fidesz-képviselő Farkas Flórián-féle szövetkezet több milliárdos támogatási ügyét.

Herczeg Márk
bűnügy

Négy év letöltendő börtönt kapott Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke

Agócs 30 millió forintért árulta a saját elnöki tisztségét.

Kaufmann Balázs
belföld

Állami támogatás nélkül maradt a roma önkormányzat két iskolája

A Belügyminisztérium inkasszóval terhelte meg a szervezet számláját.

Botos Tamás
oktatás

Farkas Flórián a külföldi munkavállalók helyett inkább a romák foglalkoztatását látná szívesen

A kormánypárti Lungo Drom elnöke hosszú idő után újra felbukkant, és bírálatot fogalmazott meg.

Bódog Bálint
POLITIKA

Hat év börtönt kaphat az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke, mert 30 millióért árulta a posztját

Agócs Jánost szeptemberben egy kecskeméti csárdából vitték el bilincsben, most beismerő vallomást tett.

Solti Hanna
PÉNZ

Kiengedték az előzetes letartóztatásból az Országos Roma Önkormányzat korrupcióval gyanúsított elnökét

Agócs János egyelőre nem adta jelét annak, hogy visszatérne a pozíciójába.

Kiss Imola
bűnügy

Polt Péter szerint Farkas Flórián csak aláírta a papírokat, de nem vett részt a botrányos romaprogram végrehajtásában

A legfőbb ügyész elmagyarázta, miért állították le hét év után a NAV-nyomozást.

Szurovecz Illés
bűnügy

Farkas Flórián megúszta: a NAV csendben megszüntette a nyomozást az ORÖ botrányos felzárkóztató programjának ügyében

7 év nyomozás után bizonyítottság hiányában ért véget az eljárás a „Híd a munka világába” program ügyben.

Herczeg Márk
bűnügy

Egy hónapra előzetes letartóztatásba kerül az Országos Roma Önkormányzat korrupcióval gyanúsított elnöke

Agócs János az ügyészség szerint 30 millió forintért árulta a pozícióját.

Gazda Albert
bűnözés

Az ORÖ elnöke 30 millió forintért árulta a posztját a gyanú szerint

Az ügyészség nyomozása szerint Agócs János a pénzért vállalta, hogy lemond, és segít megválasztani azt, aki fizet neki.

Kaufmann Balázs
bűnügy

Csúszik a támogatás kifizetése, csődbe mehet az Országos Roma Önkormányzat

A Belügyminisztérium nem utal, mert ellenőriz.

Botos Tamás
POLITIKA

Roma politikusok az ügyészséghez fordultak, hogy oszlassa fel a Lungo Dromot

Azért, mert a Fidesz-szövetséges szervezet működését, gazdálkodását átláthatatlannak tartják.

Herczeg Márk
POLITIKA

A rendőrség szerint puszta "retorikai eszköz" volt, hogy a BM-es Sztojka azt mondta, tudja, ki, mikor, kivel beszélt

Elképesztő indoklással utasították el a nyomozást, pedig hangfelvétel van arról, ahogy a roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos azzal henceg, hogy mindenkiről tud mindent.

Szily László
POLITIKA

Botrányos közgyűlés után nemzetiségi lista nélkül maradt az Országos Roma Önkormányzat

Jövő héten feloszlathatja magát a testület.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Népszava: Meleglobbival riogatott a romaügyi kormánybiztos az újabb hangfelvételen

Sztojka Attila szerint két dolog lehet: a romaügyet „vagy a Jobbik veszi át, vagy a melegek”.

Vég Márton
POLITIKA