Népszava: Meleglobbival riogatott a romaügyi kormánybiztos az újabb hangfelvételen

POLITIKA
2022 január 12., 06:51
comments 1

A Népszava újabb részleteket közölt abból a csaknem három és fél órás hanganyagból, amin Sztojka Attila romaügyi kormánybiztos, a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója beszél az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) kormánypárti (vagy annak tartott) képviselőihez.

"Ha nem az Orbán-kormány megy tovább, a romaügynek vége – állította a kormánybiztos. Két dolog lehet: a romaügyet „vagy a Jobbik veszi át, vagy a melegek”. Sztojka Attila okfejtése értelmében „az a lényege a meleglobbinak, hogy a romaügyre ráülve legalizálja magát”. (Ezt abból szűrte le, hogy elmondása szerint az uniós felzárkózási stratégiában a melegek helyzete is teret kap.) A Jobbik pedig semmi mást nem akar, „csak kinyírni”. Persze, mindez csupán elméleti lehetőség, a kormánybiztos a maga részéről biztosra veszi a Fidesz győzelmét" - írta a Népszava.

A cikk szerint Sztojka Attila szóvá tette, hogy megítélése szerint az ORÖ-ben nincsenek rendben a kifizetések. A képviselői tiszteletdíjak mellett szerinte a foglalkoztatási intézetben van egy „másik szerződésetek, vagy a hozzátartozótoknak”. A tragédia az – tette hozzá –, hogy „ez összeférhetetlen, ez hűtlen kezelést jelent.”

A Népszava kedden már beszámolt arról a titokban rögzített hangfelvételről, amely december első felében, egy zárt ajtók mögött rendezett budapesti találkozón készült. A lap szerint elhangzott például, hogy Sztojka Attila szerint "mivel a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent. Amit még nem is gondolnátok: ki, mikor, mennyit, hogyan, mire. Mindent. Hozhattam volna ide nektek egy térképet, és megmutathattam volna, és a ti neveitek is rajta lettek volna. Mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig".

A Sztojka-ügy miatt a Parlament Nemzetbiztonsági bizottságának ellenzéki tagjai a rendkívüli ülést kezdeményeztek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.