„Meg kell kérni a Fidesztől az árát” - biztatták egymást a roma önkormányzatos képviselők egy hangfelvétel szerint

POLITIKA
január 14., 5:54
comments 6

Harminc körzetben a Lungo Drom fogja eldönteni a választásokat, mondta az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) kormánypárti frakciószövetségének egyik tagja december 7-én egy újabb hangfelvétel szerint, amiről a Népszava számolt be.

A lap szerint a találkozón csak lungo dromos képviselők vettek részt. Volt, aki biztatott, hogy „meg kell kérni a Fidesztől az árát”, és más is ráerősített, hogy „ha nekik kell a harc, akkor fizessék meg”.

Az eseményen ott volt Farkas Félix parlamenti szószóló is, aki arról beszélt, hogy milliárdos visszafizetési kötelezettsége is lehet az ORÖ-nek, ami odáig vezethet, hogy senki sem kap tiszteletdíjat.

Ezután kiderült, hogy a képviselők bruttó 200 ezer forintért gyűjthetnek jelentkezőket kommunikációs tréningre a Roma Közéleti Akadémia keretein belül. Ennek létrehozását Sztojka Attila kormánybiztos jelentette be nekik néhány órával korábban, de ezen a találkozón már nem volt ott.

photo_camera A Lungo Drom zászlója a 2018-as békemeneten Fotó: Botos Tamás/444

A Népszava az elmúlt napokban több részletet is nyilvánosságra hozott Sztojka Attila és a Lungo Drom zárt egyeztetéseiről. Ezek alapján a Belügyminisztériumhoz tartozó Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője december végén szerződéseket kínált azoknak, akik „ebben a körben benne vannak”, majd hozzátette: „félre ne értsetek, ez nem megvásárlás, én senkit nem akarok megvásárolni”, aztán mégis azt fejtegette, hogy mindennek fejében politikai és szakmai teljesítményt várnak. Azt már nem fejtette ki, hogy mit ért politikai teljesítmény alatt.

A cikkek szerint Sztojka ekkor és egy másik alkalommal is azt mondta, hogy a Belügyminisztériumban mindenkiről mindent tudnak. A főigazgató a Jobbikkal és a meleglobbival is riogatta a roma képviselőket.

Gulyás Gergely miniszter csütörtökön azt mondta, a kormány nem vizsgálja Sztojka ügyét, és mivel a felvétel teljes egészében nem került nyilvánosságra, „nem tudjuk, hogy mi hangzott el”.

Sztojka nem tagadta, hogy ő beszélne a felvételen, és hogy azt mondta volna, ami a hírekben megjelent. Egy kiszivárgott email szerint legutóbb megüzente, hogy az ORÖ-s képviselők ne keressék többé közvetlenül.

A Sztojka-ügy miatt a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának ellenzéki tagjai rendkívüli ülést kezdeményeztek.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt