267 párt is indulhatna az áprilisi választáson

POLITIKA
2022 február 03., 05:22
comments 2

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nyilvántartásában 267 jogerősen bejegyzett párt szerepel, így az OBH közlése szerint ennyi indulhat az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson – írja az MTI.

Tavaly 58 pártot, 2022-ban eddig ötöt jegyeztek be jogerősen. 2018 óta 172 pártot jegyeztek be a bíróságokon, ebből csak 34-et töröltek az OBH nyilvántartása szerint. A 2018-as országgyűlési választás előtti évben 70 pártot jegyeztek be a bíróságokon, a 2014-2018 közötti időszakban 116, a 2010-es és 2014-es választások között pedig 51-et alapítottak.

Az MTI felidézte azt is, hogy a rendszerváltás idején alakult pártok többsége megszűnt, az OBH nyilvántartása szerint azok közül hét még ma is működik.

A Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében, a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fiatal Demokraták Szövetségét (mai nevén Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget) 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon. A Magyar Demokrata Fórum a Magyar Környezetvédők Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt szintén 1989-ben alakult meg, a Magyar Munkáspárt pedig 1990-ben.

A szintén 1990-ben alapított Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt jelenleg felszámolás alatt áll, a civil szervezetek bírósági nyilvántartása szerint a felszámolási eljárás 2021. július 1-jén indult. A rendszerváltás idején, 1993-ban bejegyzett Magyar Igazság és Élet Pártja is megszűnt a legutóbbi országgyűlési választás óta, bár a nyilvántartás szerint most is van ilyen néven bejegyzett párt, de azt 2021 nyarán alapították. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.