A kormány és a főváros is ígért béremelést a szociális ágazatnak, de ebből alig látnak valamit a dolgozók

gazdaság
2022 február 09., 22:07

A kormány 20, a Fővárosi Önkormányzat pedig 15 százalékos béremelést ígért tavaly a szociális intézmények dolgozóinak, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szerint viszont mindeddig ebből alig láttak valamit. Éppen ezért a SZÁD most petíciót indít, hogy betartassa a kormány és a főváros ígéreteit.

Köves Ferenc, a SZÁD elnöke szerint a kormány tavaly 20 százalékos ágazati béremelést ígért a szakmának, idén viszont kiderült, hogy ennek nagy részét a garantált bérminimum emelése tette ki, a szociális ágazatnak járó emelés csak a kisebb részét tette ki. Így lett bruttó 260 ezer forint egy szakképzett, diplomás, sok év tapasztalattal rendelkezők alapbére. Ez a szakszervezet szerint nem elfogadható, pedig nagyon régi adósságát kellene a kormányzatnak törlesztenie az ágazati emeléssel.

A Fővárosi Önkormányzat pedig 15 százalékos emelést ígért a budapesti szociális intézményekben dolgozóknak. Ebből még annyi sem valósult meg, mint a kormányzati ígéretből, eddig semmilyen emelést nem kaptak a budapesti szociális dolgozók. A szakszervezet azt szeretné, ha a főváros teljesítené az ígéretét, és megmaradna a jó viszony az önkormányzat és a dolgozók között, mert a 15 és a 0 között elég nagy különbség van.A SZÁD ezért petícióban kéri a kormányt és az önkormányzatot, hogy teljesítsék az ígéreteiket, az állampolgárokat pedig arra kérik, támogassák a szociális ágazatban dolgozók ügyét.

A fővárosi elmaradt béremelésről Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Telex.hu kérdésére azt mondta, hogy az önkormányzat látja a problémát, és nem zárkózik el annak megoldásától, a szakszervezettel pedig tárgyalásban vannak. Mint mondta, az önkormányzat azon dolgozik, hogy a kormány 20 százalékosra ígért, végül lényegében 13 százalékos béremelését kipótolja 20 százalékra, és forrást találjon a beígért 15 százalékos emelésre. A főpolgármester-helyettes szerint a kérdést heteken belül rendezni kell.

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.