Újabb három pártot jegyzett be a választási bizottság, hármat viszont visszautasított

POLITIKA
február 10., 19:00

Újabb három jelölőszervezetet vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra csütörtöki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Így már 40 párt kezdheti el az ajánlásgyűjtést szombaton, de a számuk még tovább nőhet. (Hogy milyen pártok indulnak, azt itt nézheti meg.)

Ez egyébként egyelőre lényegesen kevesebb, mint négy éve, amikor 101 pártot vett nyilvántartásba a bizottság. Hogy milyen nehezítések vannak most, és ezek működhetnek-e majd, arról itt írtunk.

Az újonnan nyilvántartásba vett három párt: a Mindent a Cigányokért Fórum Párt (őket korábban elutasították, mert aki a pártot bejelentette, nem szerepel a civil szervezetek közhiteles nyilvántartásában a szervezet képviseletére jogosultként), a Tisztelet és Szabadság Párt, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja.

Elutasítottak három másik pártot: a Magyarországi Szociáldemokrata Párt és az Opre Roma-Cigány Demokrata Néppárt esetében azért, mert a pártot bejelentő személy képviseleti megbízatása megszűnt, így nem volt jogosult a párt bejelentésére. A Szegényekért Párt esetében az volt a visszautasítás oka, hogy az, aki a pártot bejelentette, nem szerepel a civil szervezetek közhiteles nyilvántartásában a szervezet képviseletére jogosultként.

A határozatok nem jogerősek, három napon belül felülvizsgálat kérhető ellenük a Kúriánál.

A választáson indulni akaró szervezetek szervezetek folyamatosan juttatják el kérelmeiket az NVB-hez, hogy bekerüljenek a nyilvántartásba. Az NVB-nek a bejelentéstől számított négy napon belül kell döntenie a jelölőszervezet nyilvántartásba vételéről, ehhez előbb a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a bírósági nyilvántartásában.

Az Országos Bírósági Hivatal közlése szerint a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában 267 jogerősen bejegyzett párt szerepel, ennyi vetethetné magát nyilvántartásba az NVB-nél az országgyűlési választásra. Az már most látszik, hogy ennek a töredéke indul majd.

Ha minden rendben, és egy párt bekerül a nyilvántartásba, akkor kezdhet el a kampányban ajánlásokat gyűjteni. Ezt leghamarabb szombattól tehetik meg.

Egy-egy jelöltnek 500 ajánlást kell gyűjtenie, a választópolgárok több jelöltetnek is adhatnak ajánlást. Az április 3-ai parlamenti választáson országos pártlistát az a párt állíthat, amely legalább tizennégy megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önálló jelöltet állított. Az országos listákat legkésőbb február 26-án 16 óráig kell bejelenteni a Nemzeti Választási Bizottságnál.

A pártok mellett országos nemzetiségi önkormányzatok is nemzetiségi listát állíthatnak, ehhez az kellett, hogy a közgyűlés január 31-ig döntsön erről. A nemzetiségi lista állításához szükséges a névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplő választópolgárok legalább egy százalékának ajánlása is. Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) közgyűlése a január 31-ei határidőig nem tudott megállapodni a jelöltekről, ezért az önkormányzat nem állíthat nemzetiségi listát az április 3-ai országgyűlési választásra. A görögök sincsenek benne a nyilvántartásban. (Négy éve mind a 13 országos nemzetiségi önkormányzatot nyilvántartásba vették). (MTI alapján)

Választási mellékletünkben az induló pártok mellett számos egyéb cikket és adatot talál.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt