A NAV most már azt állítja, hogy Iványiék egyházának intézményei hárommilliárd forinttal tartoznak

február 21., hétfő 21:08
7

Az adóhivatal azért tartott házkutatást az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában, mert a szervezet a gyanú szerint a dolgozóktól 2015 és 2019 között rendszeresen levonta a járulékot, de azt nem fizette be. Az egyesület évek óta törvénytelenül járt el, és ezzel nemcsak a költségvetést, de a saját alkalmazottait is megkárosította, tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-t hétfőn.

Az adóhivatal szerint a nyomozás jelenleg rendelkezésére álló adataiból kiderült, hogy 2015 és 2019 között az egyesület a munkavállalóinak a bruttó munkabéréből a személyi jövedelemadó-előleget, a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási- és munkaerőpiaci járulékot levonta, azonban az adóbevallási és adóbefizetési kötelezettségének nem tett eleget.

Iványi Gábor és a NAV nyomozói.
Fotó: Kiss Bence/444

A közleményben a NAV kiemelte, hogy maga az Oltalom tudatta a közösségi médiában, hogy a NAV 246 millió forintot követel tőlük, legnagyobb részt járuléktartozás miatt. (Ezzel kapcsolatban mondta Iványi Gábor többször, hogy a magyar állam viszont már több mint 12 milliárd forinttal tartozik a szervezetnek, amiből törleszteni tudnák a tartozást.) Azonban az adóhivatal további tizennégy intézménynél - amelynek fenntartója szintén a Magyar Evangéliumi Testvérközösség - is megállapította, hogy a munkavállalóik után nem fizettek járulékot, sőt bevallást sem nyújtottak be.

A gyanú szerint csaknem 1300 alkalmazott után összességében hárommilliárd forint járulékot nem fizettek meg. A munkáltató szabályszegésével amellett, hogy veszélybe kerülhet az érintett munkavállalók egészségügyi ellátása, nem fogják megkapni a teljes nyugellátást, függetlenül attól, hogy a nyugdíjjárulékot tőlük levonták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményben azt is írja, hogy a hatályos jogszabályok alapján jár el, politikai kérdésekben nem foglal állást. A pénzügyi nyomozók a büntetőeljárásban előírt szabályokat maradéktalanul betartva vizsgálták a szervezetet. "A mai házkutatás során bizonyítékot gyűjtöttek, amelyet az egyesület által összehívott tömeg próbált megakadályozni" - írta az adóhivatal a hétfő délutáni tüntetésről, amit amúgy nem Iványi Gáborék szerveztek.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt