A köztévé műsorvezetője: A teljes Nyugat a háború végét húzza el azzal, hogy fegyvereket szállít Ukrajnába

március 5., szombat 12:40
37

Szerencsés egybeesés, hogy éppen aznap került adásba Bende Balázsnak, „a közmédia vezető külpolitikai újságírója” műsorának legújabb adása, amikor az MTVA dühös közleményt adott ki, hogy a balliberális pártok megsértik a sajtószabadságot. Az MTVA szerint „szigorú európai és magyar szabályok szerint működik” a magyar közmédia. Az ellenzék valamiért nem így látja, és tüntetést szervez vasárnap délutánra a székház elé.

Lehetett arra számítani, hogy a Világban Bende a legjobb formáját hozza. A műsor eleje még csak bemelegítés volt, amikor Bende Orbán Viktornál is határozottabb állt ki az ellen, hogy Magyarország fegyvert és katonát küldjön Kárpátaljára. (A Fidesz narratívája ugye az, hogy ők békepártiak, miközben Márki-Zay és az ellenzék fegyvert és katonákat küldene Ukrajnába. Valójában Márki-Zay arról beszélt, hogy ha a NATO döntene így, akkor támogatná ezt, de a NATO sem akar akarja ezt.)

Ahogy haladunk előre a műsorban, Bende elkezdi felvenni a fordulatszámát, alaposan ráverve Hollik Istvánra, aki pont ugyanazt mondja, mint Bende, csak sokkal unalmasabban.

A köztévé „elemzője” szakértőkre hivatkozva azt mondja, hogy a lakosságnak történő fegyverosztás borzalmas következményekkel járhat Ukrajnában, Zelenszkij elnök már az orosz invázió második napján felszólította az embereket, hogy vegyenek fel fegyvert, majd külföldi harcosokat hívott be, akiknek szintén fegyvert adna. „Képzeljük el, hogy a felhívásra milyen gyorsan reagált a híresen barátságos ukrán alvilág, amely ingyen jut támadófegyverekhez, ugyanígy az Ukrajnában nem ritkán előforduló nacionalista milíciák is mentek fegyverért. A háború után vajon majd ugyanígy sorban állnak leadni azokat vagy inkább a káoszban saját kis hatalmi harcukat is megvívják ezekkel, urambocsá' már nemcsak falakra írt fenyegetésekkel vagy Molotov-koktélokkal támadják a kárpátaljai magyarokat? Magyarország saját polgárai és az Ukrajnában élő magyarok miatt sem lehet részese ilyen örültségnek. Az pedig égbekiáltó ostobaság, hogy a magyar baloldal azt követeli, hogy a magyar kormány tegye hazánkat és a kárpátaljai magyarokat katonai célponttá az orosz-ukrán háborúban”.

Ezután jön az a rész, amit jobb, ha 56-os veteránok vagy a függetlenségükért küzdő ukránok nem hallanak, orosz propagandisták viszont elismerően bólogatnak rá. Bende szerint a menekülteknek és a kárpátaljai magyaroknak is az lenne a legjobb, ha a háború minél hamarabb véget érne.

„Ez ellen dolgozik azonban szinte a teljes Nyugat, amely fegyvereket szállít Ukrajnába. Szerintük ezzel az ukránok harcát segítik, pedig rövid, de hosszú távon még inkább csak rontanak a helyzeten. A magyar baloldal is folyamatosan a háború minél további elhúzódása mellett áll ki azzal, hogy fegyvereket küldenének Ukrajnába.”

Ebbe tényleg nehéz belekötni, ha az ukránoknak nincs fegyverük, az oroszok gyorsabban végeznek az ország megszállásával.

A teljes műsoridőt nem töltötte ki a szomszédban dúló háború, mert jött a rezsicsökkentés, amit magyar hungarikumnak neveztek a műsorban.

Majd visszatért Bende, és összefoglalta a nézőknek az addig elhangzottakat: addig van rezsicsökkentés, amíg Magyarország miniszterelnökét Orbán Viktornak hívják, mert a magyar baloldal ismét, az orosz-ukrán háborút kampánytémaként használva támadja azt.

De itt nem állt meg: „Jönnek a butaságokkal, hogy azonnal el kell zárni az orosz gázt, és le kell állítani a Paks 2-t. Ja, miközben az amerikai energiaszektor könyörög, hogy azonnal oldják fel az orosz uránra kivetett szankciókat, különben leállnak az amerikai erőművek és nagy baj lesz. A baloldal szerint a magyarok által sosem akart, el nem indított, meg nem harcolt háború árát is a magyarok fizessék meg. Igen, minden magyart belesodornának abba a rezsiválságba, amelyben ma Nyugat-Európa van, és amelyet még tovább ront a háború.

És miért jó ez a baloldalnak? Mert ha nekünk rossz, ha nekünk elfogy a pénzünk, fázunk, akkor ők jobb eséllyel mennek bele a választásba. És ez lenne náluk a felelős kormányzás.”

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt