Macron: Ha Putyin ostrom alá veszi Kijevet, újabb szankciókat fogadunk el

külföld
2022 március 11., 20:15

"Ha a dolgok folytatódnak katonai téren, ha Putyin folytatja a bombázásokat, ostrom alá veszi Kijevet, ha folytatja a háborús jeleneteket, újabb szankciókat fogadunk el, beleértve a masszív szankciókat is" - mondta Emmanuel Macron az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozóját lezáró sajtótájékoztatón Versailles-ban. A francia elnök kijelentette:

"Készek vagyunk a büntetőintézkedésekre, azokon túl is, amelyeket eddig foganatosítottunk. Semmi sem tilos és semmi nem tabu."

Megerősítette, hogy az EU a végsőkig támogatja Ukrajnát. "Folytatjuk a nyomásgyakorlást Oroszországra, folytatjuk a párbeszédet német kancellárral karöltve", mondta Macron. Újságírók előtt jelezte azt is, hogy néhány óra múlva beszélnek ismét Vlagyimir Putyin orosz elnökkel telefonon, a tűzszünet elérése érdekében.

"Ahogy a francia elnök mondta, eltökéltek vagyunk a szörnyű agressziónak megfelelően válaszolni, és határozottak leszünk a válaszunkban"

- mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a tagállami vezetőktől mandátumot kapott az orosz gazdaságot sújtó újabb szankciós csomag kidolgozására, ami a negyedik ilyen csomag lesz. Von de Leyen arról is beszélt, hogy megkezdik a tervezését annak a javaslatnak, ami alapján 2027-ig leválhat az orosz fosszilis energiákról az EU. (MTI,Euronews)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.