Polietilén: Jó Szórakészem, köszönöm, hogy velünk költötted el e szerény vacsorát.

Szórakész: Ha ezt neveznénk szerénynek, akkor Lucullust a koplalók emlegetnék, mint példaképüket. Soha ilyen tökipompost s disznósajtot nem haraptam még, mint az imént vendégszerető hajlékodban.

Polietilén: Akkor hát ne vedd tolakodásnak, ha kérdezlek egyről s másról. Mint vélekedsz a szomszédban dúló szörnyű háborúról?

Szórakész: "Gyűlölöm azt, aki telt kupa mellett, bort iszogatván, háborut emleget és lélekölő viadalt. S kedvelem azt, aki bölcs és Aphrodité meg a Múzsák szép adományairól zengve szeretni tanít."

Polietilén: Mindnyájan jól ismerjük Anakreón dalát, de a harc már itt van a szomszédban, így akkor is szólnunk kell róla, ha megvetjük, ki lánctalpát csörgetvén, rút erejével tüntet. Hát mondd el nekünk, hogy nem volna éppenséggel helyénvalóbb, ha az ukránoszok látva a még várható vérzivatart, inkább tennék lábaikhoz a fegyvert, s bár hajtanák fejüket igába, de élnének tovább?

Szórakész: Mielőtt válaszolnék erre, hadd kérdezzelek meg valamiről. Milyen ünnepre készülődik ez a szép város itt, miért lobogózták fel házait?

Polietilén: A forradalom évfordulóját ünnepeljük.

Szórakész: Nem ez volt-e az a szent nap, mikor a nagy költőtök azt mondotta e népnek, hogy "Sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer, kinek dárgább rongy élete, mint a haza becsülete"?

Polietilén: Így volt bizony, minden gyermek kívülről fújja, ahogy apjuk, nagyapjuk és dédapjuk is fújta.

Szórakész: Nos, ha ezt így tudjátok mindahányan, miért csudálkoztok, ha más nép is úgy tesz, ahogy arra emberöltők óta benneteket tanítanak?

Polietilén: Szeretheti az ember a szép verseket, de talán nem annyira, ha fagyos pincékben szomjazik kicsiny gyermekével, az égből a halál támad rá újra és újra, és mindenki a társasházból az egyetlen vederbe ürít a szomszéd zugban, immár második hete. Mire ment a költő is? Harminc évet se élt, hazánk legjobbjait kivégezték, elzárták, elmenekültek. Maradt a vers utána, ünnepi visszhang, mit kripta fala zenget.

Szórakész: Hát hagyjuk meg akkor a szép hősi eszméket, mint üresen kongó díszes amforákat egy elfeledett zugban, porcicák puha teste alatt, s ne reméljük, hogy unokáink keressék, hol domborulnak sírjaink. De mit tennél, jó Polietilénem, ha rögvest fognám e szép aranytálat, melyből az imént még oly finom falatokat vettünk, el akarnám vinni magammal, s téged orcán csapnálak egy bottal, s fiadnak parancsolnám, hogy nevem ünnepelje táncolva, dalolva.

Polietilén: Sajnálom, hogy ezt kell mondanom Szórakész, de oda rúgnék neked teljes erőmből, mely részedről illetlenség egy jó vacsorán beszélni.

Szórakész: Megértem indulatod, barátom. Nos, ha velem ezt tennéd, hogyan is várhatnánk, hogy engedelmesebben fogadd e barbárságot egy idegen martalóctól? És ha már elsőre jól megrúgod, és ő kardot ránt, és levágja bal füled, megadod magad, s szólsz fiadnak, kezdje az ünneplő táncot; vagy éppenséggel felemeled azt a kést az asztalról, és megpróbálod elvágni a torkát?

Polietilén: Remélem, hogy volna merszem a kést választani.

Szórakész: Meg is válaszoltad a kérdésedet, barátom. Te kést rántasz indulatodban, ő erre baltát vág feléd, és már nincs mi leállítsa harcotok.

Polietilén: De miért ne kezdhetnénk kissé messzebbről a krónikát? A martalóc - hadd ne te légy parabolánk romlott hőse tovább - tehát ha e martalóc évek óta mondta, üzente, hogy ne hívjak vendégeket a nyugati városokból, ne tartsak kardot az oldalamon soha, és én mégis sütném nektek a pompost, s folyna a bor hajnalig, nem mondhatná, hogy előre megmondta, s nem lettem volna bölcsebb engedni intő szavának?

Szórakész: És miért fogadnál szót neki?

Polietilén: Mert ősei évszázadokon át uralták kertemet. Ősi jussát kéri csak, mikor vendégeim közelségétől óvná magát.

Szórakész: Hepajosz, hadd szólítsalak meg téged most. Nagyapádnak nem volt-e földje az itt ülő Páiratermosz mostani birtokán?

Hepajosz: De bizony, hogy volt!

Szórakész: És Páiratermosz, nem volt-e szépapádnak birtoka mindaz egykoron, amin most Lakóbosz parkolja megannyi kocsiját?

Páiratermosz: De bizony, hogy volt!

Szórakész: Láthatod Polietilén, mindenkinek lehet ősi jusst találni. De mi volna, ha mindezt nagy hangon mind egyszerre követelnénk?

Polietilén: Alighanem lemészárolnánk egymást.

Szórakész: Alighanem. Ezért egyeztünk meg a második nagy háború után, hogy senki a szomszéd kertjét el nem bírhatja erővel. Mindenki esküt tett rá, a most háborút indítók is.

Polietilén: Nos jól van, de hadd kérdezzek még egyet. Ha már elkezdődött a verekedés, köztem és a martalóc szomszéd között, nem volna-e jobb, ha ti mindnyájan nem bárdokat dobálnátok be az ablakomon, hogy minél több vér folyjon e hajlékban? Hanem jó szóval bírnátok békességre minket?

Szórakész: Lássuk, ki miért dobálná be a bárdokat. Te, Hepajosz, alig egy stadionra laksz innét, téged mi aggasztana, ha itt martalócok aprítanák a jó Polietilén háznépét?

Hepajosz: Engem bizony rázna a hideg, hogy a martalóc következő áldozata leszek. Ha nem is most, majd a következő Olümpiai Játékok évében.

Szórakész: Tehát dobnál be bárdot barátod ablakán?

Hepajosz: Kettőt is!

Szórakész: No és te, Lakóbosz, messze van a kerted eléggé, te adnál bárdot Polietilénnek?

Lakóbosz: Adnék bizony. Mégiscsak ő volt az, ki vendégül látott, amikor a martalóc panaszolta, hogy ne legyen lakoma itt - tartoznék neki legalább ennyivel. Meg hát minél több sebet ejt Polietilén a martalócon, annál gyengébb lesz, s annál kevésbé érez étvágyat Hepajosz kertjére, meg a többiekére, mígnem az én szomszédságomban látom villogni vadállati szemét.

Szórakész: Na és te, Ikarosz, ki távolról hajóztál közénk ma estére, és hatalmas várad bástyái oly messze földön állnak büszkén az ég felé, hogy nincs mitől tartanod, te miért bólogattál, hogy dobnál bárdot magad is?

Ikarosz: Hajóim kalmárkodnak minden szigetén e földnek, s nem tűrhetem, ha vendéglátóm vérét veszik. Ha azt látja Hepajosz, Lakóbosz s a többiek, hogy nem kínálok védelmet, legalább ennyit a bajba jutottnak, hogy lehetnének szövetségeseim szerte a világban? S ki félné isteneinket, ha a barbárok oltárainkat levizelve rázhatnák öklüket felénk? Ha már ily gazságra vetemedne valaki barátunk ellenében, érezze csak a bárdok vágta sebeket a testén, minél többet, annál jobb!

Szórakész: Nos, hát ha így állunk barátaim, ne csodálkozzatok, hogy így áll a világ is.