18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Meghalt az a terhes nő, akit hordágyon menekítettek a mariupoli szülőotthonból

háború
2022 március 14., 07:34

A kép, amelyen egy terhes nőt visznek hordágyon a lebombázott mariupoli szülőotthonból, bejárta a világot. A gyerekkórház és a szülészet bombázása az eddigi egyik legkegyetlenebb mozzanata volt az Oroszország által Ukrajna ellen vívott háborúnak. A képen látható nő és gyereke az Associated Press cikke szerint meghalt.

Úgy tudni, hogy a nőt megpróbálták átszállítani egy másik kórházba, ahol az orvosok megpróbálták megmenteni az életét. A mentősök elmondása szerint amikor a nő rájött, hogy elveszíti gyerekét, azt kiáltotta nekik: „Öljetek meg!” Az AP-nek nyilatkozó sebész szerint a nő medencéje összezúzódott, csípője pedig levált, az orvosok emiatt császármetszéssel segítették világra a gyereket, aki nem mutatott életjeleket. „Az anya több mint 30 perces újraélesztése nem vezetett eredményre. Mindketten meghaltak” – mondta az AP-nek Timur Marin sebész.

Várandós nőt menekítenek a mariupoli gyermekkórház szülészeti osztályát ért támadás után.
photo_camera Fotó: EyePress via AFP

A szerdai légicsapást követő káoszban a mentősöknek nem volt idejük arra, hogy megtudják a nő nevét, mielőtt a férje és az apja eljöttek volna a holttestért. „De legalább valaki eljött érte” – mondták a mentősök a nőről, aki így nem került a mariupoli tömegsírok egyikébe.

Az oroszok azt állították, hogy a szülészeti kórházat az ukrán szélsőségesek foglalták el, hogy bázisként használják, és hogy ott sem betegek, sem orvosok nem maradtak. Oroszország ENSZ-nagykövete és a londoni orosz nagykövetség is „álhíreknek” nevezte a bombázás után megjelent fotókat.

link Forrás

Az AP cikkében azt írják, ők a háború kezdete óta tudósítanak a blokád alá vett Mariupolból, a gyerekkórház és a szülészeti otthon elleni támadást is dokumentálták, videót és fotókat készítettek a felrobbantott szülészetről menekülő terhes nőkről, kiabáló orvosokról és síró gyerekekről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.