Novak Djokovic indulhat a párizsi tenisztornán

sport
2022 március 16., 16:26

Mivel Franciaországban hétfőtől feloldották a koronavírus-járvány miatt bevezetett legtöbb korlátozást, a szervezők szerint már nincs akadálya annak, hogy a magát beoltatni nem hajlandó Novak Djokovic induljon a Roland Garros tenisztornán. Így a május végén tartott párizsi verseny lesz majd a szerb teniszsztár első Grand Slam tornája, amin az idén elindulhat.

Mint arról akkor nagyon sokat írtunk, Djokovicot januárban, hosszas jogi huzavona után kitoloncolták Ausztráliából, ahová az Australian Open teniszversenyre érkezett, mert azt állította, hogy van védettsége a koronavírus ellen, miközben nem volt, és nem is oltatta be magát. Akkor a francia kormány képviselői azt mondták, hogy ha az év elején bevezetett korlátozások még érvényben lesznek a Roland Garros alatt, akkor Djokovic oltás nélkül nem léphet be a stadionba, ahol a versenyt tartják. A világranglista második helyére csúszott teniszezőnek azóta több versenyt is ki kellett hagynia (ezért is nem ő már a világelső), például az Egyesült Államokban, a kaliforniai Indian Wellsben és a Miamiban tartott ATP tornákon se vehetett részt, mert oltás nélkül nem léphet be az Egyesült Államokba.

photo_camera Djokovic, úton hazafelé Ausztráliából. Fotó: STR/AFP

Gilles Moretton, a francia teniszszövetség vezetője azért figyelmeztette Djokovicot, hogy a vírus még köztünk van, így május végéig változhat a helyzet. Ha a kormány valamiért újabb korlátozásokat vezetne be, a tenisztorna szervezői nem kapnak fölmentést alóluk. Moretton azt is elmondta, hogy

a Roland Garroson az orosz teniszezők is részt vehetnek, de semleges sportolóként, vagyis nem képviselhetik a hazájukat, nem viselhetnek orosz nemzeti színeket, és ha nyernek, nem játsszák el nekik az orosz himnuszt. Így az éppen aktuálisan világelsőként rangsorolt Danyiil Medvegyev is elindulhat majd a versenyen.

photo_camera Daniil Medvegyev Fotó: MICHAEL ERREY/AFP

A brit kormány ennél szigorúbban állna az orosz teniszezőkhöz: Nigel Huddleston sportminiszter azt mondta, Medvegyev csak akkor indulhat a híres Wimbledon bajnokságon, ha biztosítékot ad, hogy nem támogatja Ukrajna orosz megszállását. (ESPN)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.