Chris Cuomo 125 millió dollárt követel az őt kirugó CNN-től

külföld
2022 március 17., 07:06
comments 8

Chris Cuomo 125 millió dollárt követel a CNN-től, mert úgy gondolja, jogtalanul mondtak fel neki. Chris Cuomo New York volt kormányzójának, Andrew Cuomónak a testvére, és a CNN decemberben függesztette fel, miután kiderült, hogy segítséget nyújtott a szexuális zaklatással vádolt testvére stábjának, megsértve ezzel a CNN alapelveit.

photo_camera Chris Cuomo Fotó: DIMITRIOS KAMBOURIS/Getty Images via AFP

Chris Cuomo azt mondja, „nem volt oka azt hinni”, hogy amit tett, az sértette a csatorna alapelveit, egyben azt is állította, hogy a CNN korábbi vezetője, Jeff Zucker és az egykori marketingvezető, Allison Gollust is tanácsokkal látta el a volt kormányzót. Risa Heller, Zucker és Gollust szóvivője korábban azt mondta, „Jeff korábban nem volt tisztában azzal, hogy Chris Cuomo mit tett a testvéréért, ezért rúgták ki Christ”. Elmondása szerint pedig sem Gollust, sem Zucker nem adott tanácsot a volt kormányzónak.

Chris Cuomo ügyvédei most azzal is érvelnek, hogy a CNN hajlandó volt finomítani a szabályain, ha az épp kedvezett a csatornának, például amikor a csatorna a járvány kezdetén megengedte, hogy Chris Cuomo a saját testvérével interjúzzon, „kihasználva így a Cuomo család kapcsolatait”. Bryan Freedman, Cuomo egyik ügyvédje szerint akkor a CNN is elismerte, hogy „a csatorna normáit azért változtatták meg, hogy növeljék a nézettséget”.

A CNN anyavállalata, az AT&T WarnerMedia nem kívánt nyilatkozni. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.