Régen hallott név bukkant fel azok között, akiket Kásler Miklós március 15. alkalmából kitüntetett. Franka Tibor kiemelkedő újságírói tevékenysége elismeréseként kapott Táncsics Mihály-díjat a minisztertől.

Magát az állami újságíró díjat már az is beárazza, hogy tavaly a volt kommunista Stefka István kapta meg, aki az előző rendszerben is kiérdemelt elismerést: 1982-ben a kommunista belügyminisztérium tüntette ki. Innen nehéz már merészebbet lépni egy állami díj esetében, de most sikerült.

Franka Tiborra most már kevesen emlékeznek. A rendszerváltás előtt a Magyar Hírlapnak dolgozott, a 90-es évek elején a köztévé munkatársa lett, aztán különböző, egyre radikálisabb lapoknál bukkant fel vezető pozícióban, mígnem a szélsőjobbos MIÉP lapjában és a rádiójában kötött ki, és indult is a párt színeiben választáson.

Elég nagyot szólt az a 2001. januári dabasi fórum, ami egy ideig zárt körben maradt, majd a Népszabadság osztott meg belőle részleteket pár hónapos késéssel. Itt Franka felidézte, hogy annak idején miért hagyta ott a Magyar Hírlapot:

„A Magyar Hírlapot, ahol főmunkatárs voltam, 1989-ben megvette egy úr, Maxwell, akire elég volt ránézni, és az ember zsebében összegyűrődött a zsebkendő. Ezeknek csöpög az orruk, a fülük lejjebb van, mint az orrcimpájuk és csámpásak. Nagyon meg lehet ismerni. Amikor voltam a Szentföldön, én mindjárt tudtam mindent. Gondolom, mi magyarok nem ilyenek vagyunk... Akkor azt mondta: itt valaki nincs itthon, és kiléptem a Magyar Hírlaptól.”

Beszélt arról is, hogy csalódott az akkor első kormányzati ciklusát töltő Orbán Viktorban. „Nem egyszer gondoltam már, hogy ajánlok neki egy SZDSZ-es libresst, hogy nehogy becsináljon esetleg. Mitől fél Orbán Viktor? A saját fajtájától fél Orbán Viktor? Vagy Orbán Viktor nem a saját fajtája?” - mondta Franka.

Franka aztán a MIÉP-től is eltávolodott, és az akkor még virtigli szélsőjobbos Jobbikig sodorta az élet. Majd 2006-tól 2019-ig Kerepes polgármestere lett.

Az Emmi a március 15-e alkalmából átadott kitüntetésnél Frankát újságíróként és íróként említi. Valóban, több könyveket is írt, a Cigánykérdés cigányúton címűt elég sok tiltakozás kísérte. Én az ajánlója alapján a Szájkosár címűt választottam a friss Táncsics-díjas művei közül. Megérte.

Franka nem árul zsákbamacskát. 2003-ban azért írta meg a könyvét, mert Magyarországon is tervezték bevezetni a holokauszt tagadásának és a gyűlöletbeszédnek a büntethetőségét. Ez lenne az a címben szereplő szájkosár.

„Ha bekövetkezik és ránk húzzák a szájkosarat, attól a naptól kezdve törvény biztosítja a nemzethamisítást, azok börtönbe zárását, akik vitatni merik némely kisebbség, csoport vagy vallás szerepét, vagy történelmi esemény körülményeit.”

Franka szerint ez a törvény „tökéletesen szolgálja a globalizációt, azaz elsősorban Amerikát és legtehetősebb etnikumát. Általa a nem kívántak azonnal megvádolhatók, perbe foghatók, sőt, könnyen terroristák válhatnak belőlük.”

A friss Táncsics-díjas író még nem Táncsics-díjas íróként úgy építette fel a könyvét, hogy a hangulatba hozás után hosszan idéz egy 1998-as svájci per jegyzőkönyvéből. Jürgen Graf állt bíróság elé, akit Franka úgy mutat be, hogy „svájci nyelvtanár, sőt nyelvzseni, aki csaknem tucatnyi nyelven beszél folyamatosan, és aki hosszú esztendők óta szívós kutatómunkát végez a németországi koncentrációs táborokban történtek felderítésére”.

Franka ezzel át is adja a szót Grafnak, aki magát holokauszt revizionistának nevezi, és három pontban foglalja össze az alapvetéseiket.

Graf és társai kétségbe vonják, hogy

• a nácik tervet készítettek volna a zsidók kiirtására,
• léteztek emberek meggyilkolására szolgáló, gázkamrákkal felszerelt megsemmisítő táborok,
• az áldozatok száma 5-6 millióra rúg.

Amit nem vonnak kétségbe: volt zsidóüldözés, deportáltak zsidókat koncentrációs táborokba, de azért, hogy ott dolgozzanak, közülük valóban sokan haltak meg, de a járványok és a legyengülés miatt.

Graf azzal az elméletével is előállt, hogy Auschwitzban a tetvek által terjesztett flekktífuszban haltak meg tízezrek. A Zyklon B-t éppen a tetvek ellen használták, de nem volt elég belőle. „A németek a tetvetlenítési akciók végrehajtásához kétségbeesetten követeltek mind több Zyklon B-t. Túl kevés Zyklon B állt rendelkezésre, ennek megfelelően rosszak voltak a flekktífuszjárvány megfékezésének esélyei” - idézi Gráfot Franka. Vagyis Graf szerint ha több, az egyébként elgázosításhoz használt Zyklon B lett volna Auschwitzban, akkor kevesebb zsidó halt volna meg.

Grafról tudni érdemes, hogy elítélték a Franka által hivatkozott perben, de nem várta meg a döntést, mert előbb Iránba, majd Oroszországba szökött.

A perben Graf mellett tanúskodott egy osztrák mérnök, Wolfgang Fröchlich is, aki szerint 15 fokos hőmérsékleten nem is lehetett volna embereket ölni Zyklon B-vel, könyvet is írt a Gázkamra hazugság címmel. Őt több alkalommal is elítélték, Iránban szívesen látták. Franka az ő vallomását is belevette a könyvbe.

Franka egyetlen pillanatig nem rejti véka alá, hogy kinek ad igazat, egyetlen szóval sem kérdőjelezi meg Grafnak és Fröchlich-nek a zsidók elgázosítását és kiirtásának a tervét tagadó nézeteit. Később pedig így utal vissza Grafra:

„Összehasonlítás gyanánt, amíg Grafot a holocaust kutatásaiért 15 hónapi letöltendő szabadságvesztésre ítélték, addig a személyes holocaust élményeinek és véleményének megírásáért Kertész Imrét Nobel-díjjal tüntették ki, pedig mindkét férfiú ugyanazzal az eseménnyel foglalkozott”.

Franka aztán hosszan fejtegeti, hogy valójában Kertészt lehetne elítélni a szájkosártörvény alapján, mert gyűlöletet kelt a magyarok ellen. Végül azt írja: „Mielőtt bárki félre akarná érteni, nem szándékom kétségbe vonni Kertész élményeit, azok igazságtartalmát, mert nincs tapasztalatom, magam 1977-ben jártam először Auschwitzban. Táborok bizonyára léteztek, ahová többféle náció tagjait hurcolták, és ahol emberek haltak meg, és ahol, akárcsak más táborokban, kínzásokat, nélkülözéseket szenvedtek el. Utóbbiakról általános információim nekem is vannak, hiszen rokonomat tartották szovjet fogságban”.

Franka a könyvben kitér a „holokauszt-iparra”, majd ezek után nem is annyira váratlanul fejest ugrik a 2001. szeptember 11-én történtek valódi hátterének feltárásába.

Kevés könyvben van ennyire összesűrítve a World Trade Centre lerombolását magyarázó szinte valamennyi összeesküvés elmélet. Teljesen önkényesen ebből azt a részt választottam ki, amiben a most már Táncsics-díjas szerző felhívja a figyelmet a szeptember 11-i dátum kulcsszerepére. 1978-ban ezen a napon írtak alá Izrael és Egyiptom között a békét elhozó Camp David-i egyezményt, 1990-ben George Bush elnök ezen a napon beszélt először az „Új világrendről”, majd jött 2001 a World Trade Centerrel, „ez pedig 23 évvel történt Camp David után, amire Wilson regénye, az Illuminatus” emlékeztet minket, melyben a hátsó hatalmak számára olyan fontos 23-as számról van szó”.

És itt még nincs vége, mert a Pentagon épülete, ami szintén érintett volt a 2001-es támadásban, szintén kapcsolódik a dátumhoz. „Az okkult jelentésű ötszög alakú épület alapkövét ünnepélyes ceremónia kíséretében, 1941. 09. 11-én tették le, melynek 60. születésnapján egy »különleges« tűzijátékkal ünnepelték” - írja Franka. De még innen is van folytatás, ugyanis

„2001. 09. 11-től pontosan 111 nap van hátra az év végéig. Ezekkel a dátumokkal és számokkal különböző okkult tényezők vannak kapcsolatban. Iszlám terroristák soha nem használnák a számmisztikában és az asztrológiában jelentéssel bíró dátumot - mely praktikák szerintük a „sátán eszközei - akciójuk időpontjához.

Ez a számmisztika a talmudi Kabbalának felel meg. Ezen irányzat képviselői minden lépésüket bonyolult technikákkal előre kiszámítják, mely technikák a nem beavatottak számára teljesen érthetetlenek.”

Franka tényleg nem rágja szájba, hogy a Talmud a zsidóság enciklopédiája, vájt fülűeknek szóló rész ez, aki érti, érti.