Közel három éve írtam egy cikket azzal a címmel, hogy „A volt kommunista Stefka István lapja szerint nem szabad megbocsátani egy volt kommunistának”.

A Pesti Srácok ugyanis azt írta: „Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történtté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsájtottunk neki. Ezzel a megbocsájtással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni, hogy van megbocsájtás a kommunistáknak.”

Ez azért volt különösen érdekes, mert Stefkát – a Pesti Srácok lapigazgatóját és a közpénzekkel kitömött, 1956-os tematikájú R56 kocsma tulajdonosát – 1982-ben Horváth István belügyminiszter kitüntette az áldozatos újságírói munkájáért.

A cikkem miatt Stefka István rágalmazásért feljelentett, de a feljelentés lepattant a bíróságról, mert „valakit kommunistának nevezni – konkrét, az érintettre vonatkoztatható események, cselekmények említése nélkül – nem tényállítás, hanem olyan értékítélet, amely sem a rágalmazás, sem pedig a becsületsértés szempontjából nem tényállásszerű, ezért bűncselekményt nem valósít meg”.

Erről később a „Volt kommunistának neveztem, ezért rágalmazásért feljelentett a volt kommunista Stefka István” című cikkben számoltam be, ahogy arról is, hogy Stefka 1982-es riportkötetéről már a fülszövegben azt írták: „A lenini alapelveken nyugvó mintaszerű magyarországi nemzetiségi politika elismerő számvetése ez a könyv, amely azonban nem fukarkodik a hiányosságok felmutatásával, bírálatával sem, mindig a továbblépés lehetőségeit kutatva.”

Stefka ezután bejelentette, hogy újra feljelentést tesz, de ennek érintettként azóta sem láttam nyomát.

Most, az 56-os forradalom leverésének évfordulóján – a pártállami időkben írt riportjai óta szélsőjobboldalivá váló – Stefka István Az árulás természetrajza címmel szidta a kommunistákat ilyen sorokkal:

• „Az árulók korszakonként, nemzedékről nemzedékre újratermelődnek, de előfordulhat az is, hogy családról családra öröklődnek. Olyan ez, mint a stafétabot, amit egymásnak átadnak. Magyarország elárulása az 1919-es véres Tanácsköztársaság óta folyamatos, máig tart. Szociológiailag, társadalompolitikai szempontból a haza elárulása – legalábbis Magyarországon – mindig balról indul a kommunisták vezetésével, amelyben részt vesznek olykor az elvtelen liberálisok – ma már nevezhetjük őket neoliberálisoknak, globalistáknak, kozmopolitáknak, akár brüsszelitáknak. Ez az ideológia métely, vírusként fertőz, rombol, pusztít. Az emberi méltóságot gyalázza meg.”
• „Kár sunnyogni, elhallgatni, félremagyarázni, meghamisítani a magyar történelmet, amelynek halottai, kárvallottjai, elszenvedői magyarok milliói voltak. Leszármazottaik viszont szintén emlékeznek.”
• „A belső hazai árulók, a labancok és a velük együttműködő külföldi karvalytőke mindig veszedelmet jelentettek, jelentenek Magyarországra. Az a fontos, hogy a magyar társadalom becsületes döntő többsége felismerje ezt a magyar nemzetet pusztító szándékot. S az jelenjék meg bármilyen arcban, nyelvezetben, bármilyen mezben, mert egyet akarnak: Magyarország felszámolását.”

Dózsa László pártfogójának és az 56-os forradalmat a keményvonalas kommunisták által kitervelt és kiprovokált eseménynek tartó rendezőnek kétségtelenül igaza van abban, hogy „kár sunnyogni, elhallgatni és félremagyarázni, meghamisítani a magyar történelmet”. Úgyhogy álljon is itt Stefka egyik korai, 1970-es cikke a Népművelésből, amiben a 27 éves szerző a Béke brigádot és a népművelőket amiatt kéri számon, hogy nem eléggé szocialista érzelműek: