Péntek délben hat ukrán város polgármesterét kapcsolták be egy online videókonferenciába, hogy beszámoljanak a háborúról a szomszédos országok polgármestereinek és újságíróinak.

Mintegy 220-an követték az egymást követő bejelentkezéseiket Magyarországról, Lengyelországból, Moldáviából, Romániából és Szlovákiából. A beszélgetést az ukrán kormány és az Európa Tanács közösen szervezték.

Az alábbiakban szó szerint idézzük az ukrán polgármestereket.

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere:

• Kijev Ukrajna fővárosa, a háború előtt 3 millió ember élt benne. A háború kezdete óta rakétákkal lövik az oroszok, észak felől kiindulva hetek óta próbálják körbezárni, a város északi, keleti és nyugati határában is folyamatosak a harcok.

Három hete nincs normális életünk, három hete nem ébredünk olyan napra, hogy biztonságban érezzük magunkat. Minden éjjel lövik a városunkat, van, hogy napközben is.

Próbálunk a kollégáimmal segíteni az embereknek, hogy hova menjenek ha szétlőtték az otthonukat, hol vannak óvóhelyek, hová tudják eltemetni a halottaikat.

Eddig 222 civil halottunk van, köztük hatan gyerekek. Repeszdarabokkal töltött bombákat is lőnek az oroszok lakóövezetekre, hogy minél több legyen a halott és a sebesült. Ezek a fegyverek csak arra jók, hogy az emberéletben kárt tegyenek. (Klicsko, aki profi ökölvívóként évekig Németországban élt, meg is mutatta a kamerának a repeszeket, amelyeket maga gyűjtött Kijev utcáin.)

Az oroszok azért vadásznak a civilekre, hogy lelkileg megtörjék az embereket, hogy ne támogassák az ellenállást. Ezért lövik ki a vízvezetékeket, az elektromos hálózatot, a fűtési rendszereket. Az infrastruktúra romokban hever. De így sincs se pánik, se káosz Kijevben. Az emberek nem törnek meg.

A Kijev környéki kisvárosokban nagyon komoly harcok folynak jelenleg is. Halottak, emberi testrészek hevernek az utcákon, mert a folyamatos orosz tűz miatt az elesetteket sem tudjuk számba venni, összegyűjteni, méltó módon eltemetni. Nem tudjuk mekkorák a veszteségeink például Irpinben, de nagyon sok holttest van a város utcáin.

Az oroszok nem emberek, mert emberek nem tehetnének ilyet. Nem emberek, hanem orkok. Ukrajna senkit sem támadott meg, az emberek békében éltek, barátságosak, vendégszeretők voltak.

Odamegyek mindig, amikor támadás ér egy lakóházat. Sírva jönnek hozzám az emberek, hogy nincs már otthonuk, nincs semmijük, nem tudják, hogy hová menjenek. Az előbb egy hatvanas férfi mondta nekem, hogy kilőtték a lakását, mindene elveszett. Elkezdtem mondani neki, hogyan tudna nyugat felé menekülni. Azt mondta erre, hogy "polgármester úr, én csak egy dolgot kérek, adjon fegyvert, hogy harcolhassak a városomért".

Izzik az emberek haragja, olyanok lépnek be a hadseregbe, akik sohasem fogtak fegyvert korábban, olyanok készülnek ölni, akik eddig békés polgárok voltak.

Kijev sohasem fogja megadni magát. Férfiak, nők és gyerekek fognak harcolni az utolsó leheletükig az otthonaikért. Inkább meghalunk, de nem adjuk meg magunkat. Mindenki elszánt. Ez nem az én személyes véleményem, hanem látom, hogy izzik a düh mindenkiben, az egész városban. Sosem adjuk fel, semennyi területet sem adunk át Oroszországnak, semennyit sem.

Arra kérem önöket, hogy győzzék meg a kormányaikat és a vállalataikat, hogy semmilyen gazdasági kapcsolatot se tartsanak fenn Oroszországgal. Minden odaérkező dollárt és eurót az emberek meggyilkolására, a háború finanszírozására költenek.

Oroszország teljesen le akarja rombolni Ukrajnát. A Szovjetuniót akarják visszaállítani, és nem fognak megállni a lengyel határnál, minden terület kell nekik, ami egykor az övék volt, még Kelet-Németország is. A szovjet birodalom visszaállítása ennek a háborúnak az egyetlen célja.

Annyit kérünk, hogy ne legyetek semmilyen üzleti kapcsolatban sem Oroszországgal. Értetek is harcolunk, és ha Kijev megmarad, akkor az orkok a ti hazátokat sem vehetik el. Minden gazdasági kapcsolatot szakítsatok meg Oroszországgal!

Szerhij Szuhomlin, Zsitomir polgármestere

• Zsitomir 140 km-re nyugatra fekszik Kijevtől, a háború előtt 260 ezren éltek benne. Többször is érte rakéta- és légitámadás is a várost, de az orosz szárazföldi erők eddig nem érték el.

Nagy politikai vitáink voltak még nemrégiben is itt Ukrajnában, nekem is volt vitám a kormánnyal. De most mindannyian teljesen egységesek vagyunk. A háborúban egy új nemzet született.

A legfontosabb feladatunk most, hogy próbáljuk kimenteni az embereket a leginkább ostromlott városokból, a Kijev körüli településekből. Folyamatosan küldjük értük a buszokat. Érkeznek a gyerekek, van, aki végtagok nélkül. Az előbb beszéltem egy kisfiúval, azt mondta, hogy a házukból csak egy pince maradt.

Köszönjük a szomszéd országoknak, hogy nagyon sok gyereket befogadnak. Köszönjük a gyógyszereket, az orvosi eszközöket, nagyon sok ilyen szállítmány érkezik hozzánk. Ezeket szétosztjuk, és megszervezzük az elszállításukat az ostromlott városokba, a frontvonalakhoz.

Nagyon sok külföldi újságíró is van nálunk, nekik létrehoztunk egy médiaközpontot, ahol információkhoz juthatnak, találkozhatnak.

Szükségünk van orvosságra, élelmiszerre, de legfőképpen fegyver kell - ha nem kapunk fegyvereket, akkor biztosan nem éljük túl. Aki nem akar fegyvert adni, az adjon legalább golyóálló mellényeket, sisakokat.

Önkéntesekből megszerveztük a területvédelmi alakulatunkat, de nagyon sokaknak nem jutott fegyver. Sokkal több az önkéntes, mint amennyi fegyverünk van.

Az orkokat el kell vágnunk az utánpótlásuktól, a Fehéroroszországba vezető utakat kell támadnunk. De ehhez fegyver kell.

Igor Terehov, Harkiv polgármestere

• Harkiv Ukrajna második legnagyobb városa, a háború előtt 1,5 millió ember élt benne. Nagyon közel van az orosz határhoz, Ukrajna észak-keleti csücskében. A várost a háború kezdete óta nagyon erősen lövik az oroszok, majdnem teljesen körbevették, többször megpróbáltak betörni a területére. A város védői több mint három hete ellenállnak, nagyon kemény harcok árán védik a települést.

Szenvedünk. Hatalmasak a veszteségeink, 23 napja lőnek minket rakétákkal, gránátokkal, megállás nélkül. Amióta ez a beszélgetés elkezdődött, már meg is szólaltak a légiriadót jelző szirénák. A bombázó repülők most is támadnak.

Kérem Európa összes polgármesterét, hogy tartsátok nyomás alatt a kormányaitokat, hogy rendeljék el a légtérzárat Ukrajna felett. Ez a legfontosabb.

Én már tudom, hogy milyen, amikor egy bombázó elhúz a fejem felett, és tudom, hogy bármelyik másodpercben vége lehet az életemnek. Átélem nap mint nap.

Ez a város már csak hamu és rom. Nincsenek már benne lakások, ahová az emberek visszamehetnének. Iskolákba, óvodákba költöztek át, de most már azokat is lövik.

Mire vár Európa? Mire vár a világ? Miért nem garantálják a légtérzárat? Idősek, gyerekek, nők halnak meg egymás után.

Mindent lőnek, a vizet, a fűtést. A közművet, ami az egész környéket kellene hogy ellássa ivóvízzel. Úgy javítják a szerelőink a csöveket, hogy közben folyamatosan lőnek rájuk. Napi száz teherautóval takarítjuk a romokat, hogy kimenekítsük a túlélőket, és eközben is lőnek ránk. Rengeteg önkéntesünk főz, és viszi ki az ételt az embereknek, az időseknek, elképesztően nehéz körülmények között, mert rájuk is folyamatosan lőnek. Életben kell tartanunk valahogy ezt a várost. De nagyon nehéz. Mi mindent megteszünk. Kérem, segítsenek!

Az oroszok nem fognak megállni a határon, bemennek majd az EU-ba is, ezt fel kell fogniuk.

Nagyon sokan elmenekültek Harkivból, de nagyon sokan vannak olyanok is, akik itt maradtak, mert azt mondták, hogy nem hagyjuk el a szülőföldünket. Ők az életük árán is ellenállnak. 23 napja védjük a várost, állandó harcban.

Könyörgök, hogy zárjátok le Ukrajna légterét, és adjatok fegyvert!

Fogjatok össze, a saját jövőtök érdekében is! Harkiv azt üzeni, hogy győzni fogunk, és Európában maradunk!

Roman Klicsuk, Csernivci polgármestere

• Csernivci a román határ közelében fekvő, délkelet-ukrajnai város, a háború előtt 265 ezer lakossal. A várost eddig közvetlenül nem támadták, ezért több segélyszervezet raktárakat épített ki benne, illetve ide költözött Kijevből a török nagykövetség is.

Rengeteg menekült van nálunk, próbálunk enni adni, és ágyat biztosítani nekik. Ötvenezren érkeztek eddig a városba, az összes szállodai férőhelyet a rendelkezésükre bocsátottuk, de így is 5-6 ember lakik most egyetlen szobában. A város ma nagyjából biztonságos, de minden nap van légiriadó, és aggódunk, hogy mikor leszünk célpontok mi is.

Idióták, őrültek ellen harcolunk. De biztosan tudjuk, hogy győzni fogunk. Nagyon erős a harci szellem a városban. Az itt lévő menekültek közül is sokan jelentkeznek a hadseregbe.

Sok segély érkezik hozzánk külföldről, és ezeket küldjük tovább, az ostromlott városoknak, például Harkivnak. Külön köszönöm a románoknak a sok szállítmányt.

Egész Európa szabadságáért harcolunk. Ezt nagyon fontos megértenetek.

Le kell győznünk az orkokat. Kérem, hogy győzzék meg a kormányaikat, kérjék őket, hogy ne üzleteljenek tovább Oroszországgal! Ha meggyengülnek, az segít nekünk legyőzni az ellenséget.

Andrij Baloga, Munkács polgármestere

• A kárpátaljai Munkács alig több mint 40 kilométerre fekszik a magyar határtól. A háború előtt közel 90 ezer lakosa volt, akik közül a 2001-es népszámláláskor majdnem 7000-en mondták magyarnak magukat. A várost eddig nem lőtték az oroszok.

Itt most nyugalom van, de senki sem érzi magát biztonságban. Tudjuk, hogy a bombák mindenhová elérnek, most már Lvivbe is. Rengeteg a menekült nálunk is.

A magyarok a legközelebbi barátaink, ők a szomszédaink, és nagyon sokat segítenek étellel és orvossággal is, továbbá rengeteg nőt és gyereket fogadtak be. De most még többet kérünk, magyarok. Kérjük, hogy engedjétek át a hadi felszereléseket az országotokon. Vagy az is jó, ha nem fegyvert küldenétek, hanem kötszert, gyógyszert a katonáinknak.

Értsétek meg, hogy ezt a háborút nem Ukrajna, hanem egész Európa ellen indították, az emberi értékek ellen.

Most láttam egy közvélemény-kutatást, ami szerint az oroszok 80 százaléka támogatna egy EU elleni támadást, és 46 százalékuk szerint kifejezetten szükség is volna egy ilyen háborúra.

Hálásak vagyunk, hogy a magyar kormány már eddig is nagyon komoly döntéseket hozott az érdekünkben, de le kell állnia az energiavásárlásokkal is, a nukleáris együttműködésről is. Muszáj az oroszokat leállítani, és erre nincs más mód.

Voltak vitáink a háború előtt a magyarokkal, de biztos vagyok benne, hogy ezeket majd családon belül rendezni tudjuk a háború után. Mindenben meg fogunk tudni egyezni. Szomszédok vagyunk, legyünk jó szomszédok.

Kérem a magyarországi testvérvárosaink vezetőit, hogy győzzék meg a kormányukat, ne üzleteljenek az oroszokkal, ne vegyenek energiát se tőlük, mert ebből finanszírozzák a háborút. Kérem, segítsenek.

Volodimir Smatko, Csortkiv polgármestere

• Csortkiv 380 kilométerre nyugatra fekszik Kijevtől, Nyugat-Ukrajna közepén. A városnak alig 30 ezer lakója volt a háború előtt, közvetlen orosz támadás egyelőre nem érte.

Úton vagyok hazafelé a lengyel határról, egy teherautón ülök éppen, német segélyszállítmányt vettünk át. Hamarosan jön mögöttünk egy francia szállítmány is. Mindegy, hogy milyen nyelvet beszélünk, a lényeg, hogy Európában mindannyiunk szíve egyformán dobban.

A határon most is nagy tömegben állnak sorban nők és gyerekek, gyalog érkeztek közülük sokan, mennek Lengyelországba. A lengyelek nagyon segítőkészek, mindenkit befogadnak. Nálunk is sok a menekült, több száz harkivi gyerek is van a városunkban. És persze előfordul az is, hogy hadköteles férfiak akarnak elmenekülni, és megpróbálják lefizetni a határőröket.

Nekünk most az a dolgunk, hogy vigyük tovább a segélyeket, segítsük szétosztani, hogy mindenhova jusson. A másik fő feladatunk a sebesültek ellátása, sorra hozzák őket a városba. A menekülteknek is adunk feladatot, mindenkit tudunk használni.

A légtérzár nélkül nagyon nehéz. Nagyon kellene, hogy az oroszok ne juthassanak pénzhez, mert mindent arra használnak, hogy gyerekeket öljenek meg.

Ennivaló, fegyver, sisak, golyóálló mellény is kell nekünk.

Értsétek meg, hogy ez a háború nem tőletek távol, hanem itt Európában van. Sokan nem értik, hogy mi történik, még a lengyelek se mind értik. Sokan azt gondolják, hogy a Donbaszban bántottuk az embereket, és Putyin csak visszavág most ezért. De ez egyáltalán nem igaz. Dollármilliárdokból építette fel ezt a mesét az orosz propaganda. Kérek mindenkit, mondják el az igazságot, mondják el, hogy ez nem igaz.

Nem szabad, hogy az eddigi áldozatok hiábavalók legyenek, az nem lehet, hogy a hősök hiába haltak meg.