Népszava: a háború miatt nem jön alkatrész a 3-as metró orosz szerelvényeihez

közlekedés
2022 március 19., 06:34
comments 17

Az elmúlt 30 napban nem érkezett alkatrész a budapesti 3-as metró orosz szerelvényeihez és a gyártó Metrowagonmash (MWM) szakemberei sem jöttek Oroszországból – ismerte el a Népszavának a BKV. Az ukrajnai orosz invázió ugyan a vállalat szerint egyelőre nem befolyásolja a szerelvények karbantartását, ám a jelenlegi készlet legfeljebb néhány hónapra elegendő, attól függően, hogy milyen ütemben kell cserélni azokat. Ráadásul kérdés, hogy az oroszországi gyár – amely háborús felszereléseket is előállít – készít-e most egyáltalán a szerelvényekhez alkatrészeket.

A cikk szerint az ukrajnai háború jelenlegi és későbbi hatásait elemző friss jelentésből az derül ki, hogy a BKV-t két módon érinti közvetlenül a háború. Az egyik, hogy szinte behajthatatlanná vált a cég mintegy 12,5 milliárdos kötbérkövetelése. A budapestieket ennél rosszabbul érintheti a háború miatti alkatrészhiány.

A Metrowagonmash a Moszkva melletti Mityiscsi Gépgyárban gyártatta le a budapesti kocsikat. A gyár azonban vasúti és metrókocsik mellett például nagy sebességre képes lánctalpas alvázcsaládot is készít harci járművekhez. Az pedig már politikai kérdés, hogy a háborút elítélő fővárosi önkormányzat tulajdonában álló cég üzleti kapcsolatban maradhat-e egy hadiipari beszállítóval - írta a Népszava.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.