Népszava: hatalmas a hiány, a választás után megszorítás jöhet

március 25., péntek 9:51
17

"Soha nem látott mértékű, 1585 milliárd forintos hiányt halmozott fel februrárban a kormány, ami a GDP közel 3 százalékának felel meg, és az egész idei évre tervezett hiány majdnem felét teszi ki. A képet egy hajszállal javítja, hogy januárban 151 milliárd forintos többlet keletkezett, így az első kéthavi hiány csak 1433 milliárd forint volt. Ez így is minden idők legrosszabb február végi egyenlege – derül ki a Pénzügyminisztérium költségvetési jelentéséből, amiről a Népszava írt cikket.

Ez alapján a Népszava cikke szerint érthető, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter már a hét elején arról beszélt: a választások után – ha maradnak kormányon – szükség lesz a költségvetés kiigazítására. A pénzügyminiszter az RTL-nek nyilatkozta azt, hogy a háború előtt az idei évre is jóval 5 százalék feletti gazdasági növekedésre számítottak, de most át kell írni a terveket, ezzel viszont már megvárnák a választást: utána az első és legfontosabb lépésnek nevezte, hogy a háború okozta gazdasági nehézségekhez és károkhoz igazítsák a magyar államháztartást.

Az ellenzék szerint a kormány egyenesen megszorításokra készül. Bárki is kerül azonban hatalomra áprilisban, nem tehet mást mint, hogy mérsékli a költségvetési kiadásokat és növeli a bevételeket. A kormány és a Pénzügyminisztérium bőszen hallgat április utáni terveiről. A tárca egy szót sem ejt az év végi várható hiány, illetve a szükséges költségvetési kiigazítás mértékéről - írja a Népszava.

Ráadásul az MNB inflációs előrejelzése szerint az infláció 7,5-9,8 százalék között alakulhat éves átlagban.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt