Március 20-án Moszkvában öngyilkos lett Konsztantyin Olmezov, ukrán matematikus és költő. Olmezov Donyeckben született, 26 éves volt, pár évvel ezelőtt költözött Moszkvába, hogy a legnevesebb matematikai intézményben folytassa tanulmányait. Amikor Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, megpróbált hazautazni, de az FSZB ügynökei elfogták. Kikérdezték, és 15 napon át fogva tartották. Miután szabadon engedték, Olmezov kilátástalannak ítélte meg a helyzetét, ezért úgy döntött, hogy véget vet életének. Halála előtt a Telegramján keresztül hosszú üzenetekben írta meg, hogy hogyan jutott erre a döntésre, szövege azóta Oroszországban és Ukrajnában is sokakhoz eljutott.
„Üdv! A nevem Konsztantyin Olmezov. Tiszta elmével és szilárd emlékezettel írom ezt a levelet, és ha olvasod, azt jelenti, hogy valószínűleg soha többé nem fogok írni”– Így kezdődött Olmezov több posztból álló sorozata a Telegram-csatornáján, és hasonló felütésű levelet küldött el több barátjának, kollégájának is. Üzeneteinek teljes angol nyelvű fordítását az n+1 oldal tette közzé.
Az Oroszországból kiszorított Meduza újságírója beszélt olyan matematikussal, aki megkapta a levelet. Szerinte Olmezov késleltetve küldte ki az üzeneteket, mert a levél megkapása után azonnal megpróbált vele kapcsolatba lépni, de kiderült, hogy hiába, a férfi már órák óta halott volt.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?