Több mint 1,3 millió lett a képviselők alapfizetése, Kövér László 254 ezer forintos emelést kapott

PÉNZ
2022 március 29., 04:36
comments 1

Márciustól több mint 100 ezer forinttal nő minden országgyűlési képviselő fizetése, miután a képviselői alapilletményt az előző évi átlagkereset háromszorosában állapítja meg a jogszabály, tavaly pedig 438,8 ezer forint volt a bruttó átlagkereset – írja a 24.hu a Központi Statisztikai Hivatal jelentése alapján.

A képviselők alapfizetése így 8,7 százalékkal, vagyis 106 ezer forinttal emelkedett, márciustól 1 millió 316 ezer forint a képviselők fizetése. A mostani ciklus elején, 2018-ban a képviselők havi tiszteletdíja egyébként még csak 750 ezer forint volt.

De vannak, akik ennél többet kapnak, mert már egyetlen bizottsági hely esetén is 1 millió 580 ezer forintos fizetés jár, az pedig, aki két bizottságnak is tagja, már 1,8 millió forintot kap. A bizottsági alelnökök közel 2 millió forintot kapnak, a bizottsági elnökök és frakcióvezető-helyettesek és a jegyzők pedig 2 millió 240 ezret.

Nőtt a frakcióvezetők, a parlamenti alelnökök és a háznagy fizetése, de Kövér László házelnöké is, akinek a 254 ezer forintos emeléssel már bruttó 3,6 millió a havi fizetése.

Ezekkel együtt nő a vidéki képviselők albérlet-támogatása, már havi 460 ezer forintot költhetnek albérletre, irodabérlésre pedig a korábbinál 80 ezer forinttal többet, 920 ezer forintot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.