képviselői juttatások

Tíz százalékkal többet tankolhatnak a képviselők a parlamenti benzinkártyával

Akár 10 400 kilométert is autózhatnak közpénzen.

Vég Márton
POLITIKA

Több mint 1,3 millió lett a képviselők alapfizetése, Kövér László 254 ezer forintos emelést kapott

A képviselői alapilletményt az előző évi átlagkereset háromszorosában állapítja meg a jogszabály.

Mészáros Juli
PÉNZ

Tízmilliókat bukhatott Szájer a lemondásával

Karrierje kényszerű befejezésével euróban járó EP-képviselői fizetéséről, napidíjáról és költségtérítéséről is le kell mondania.

Király András
POLITIKA

Végre minden magyar képviselő egymillió fölött fog havonta keresni

Jelentős politikusfizetés-emelés jön márciustól.

Szily László
gazdaság

Végre az európai mezőnyben is versenyképesnek számít a képviselőink fizetése

Ha összehasonlítjuk a magyar átlagbérrel, akkor az EU tizedik legjobb bérét kapják.

Czinkóczi Sándor
siker

Több fideszes képviselő is úgy keres több mint 1,5 milliót, hogy az elmúlt ciklusban egyetlen felszólalásuk vagy indítványuk sem volt

Például Kubatov Gábor és Bíró Márk, akik továbbra is hallgatnak. Gyurcsány Ferenc pedig már annyit keres, mint egy miniszter, amióta megvolt a képviselői béremelés.

Herczeg Márk
parlament

Az MSZP elnöke beszedi a pénzt a képviselőktől, amit megszavaztak maguknak, és egy alapot hoz belőle létre

Amiből "társadalmi célokat" támogatnak majd.

Rényi Pál Dániel
politika

Az MSZP, a Párbeszéd és a Jobbik szerint a Fidesz megzsarolta őket, hogy megszavazzák a képviselői fizetésemelést, erre ők meg is szavazták

Ugye, milyen logikus, hogy amikor egy kétharmados kormánytöbbség pofátlan zsarolással áll elő, abból az ellenzék nem médiakampányt csinál, hanem lazán beáll az amúgy súlytalan parlamenti munkát végző képviselők fizetésemelése mögé?

Herczeg Márk
parlament

Fidesz: A képviselők fizetése 18,5 százalékkal, az általuk vállalt munkával arányosan nő

A kormánypárt törvénymódosítása durván meg fogja emelni a Parlamentben ülők fizetését. A Fidesz szerint 2010 óta a közszolgálat több területén volt béremelés, a képviselők utolsók a sorban.

Herczeg Márk
parlament

Fidesz: nem emelkednek a képviselői bérek

Nincs napirenden a kérdés.

Botos Tamás
politika

Lengyelországban 20 százalékkal csökkentik a képviselők fizetését

A kormánytagok visszaadják a tavalyi jutalmaikat, és megszüntetnék az önkormányzatok élén álló tisztségviselők meg az állami cégek vezetőinek jutalmait.

Herczeg Márk
külföld

44 százalékkal megemelték az izlandi parlamenti képviselők fizetését

Egyből a választások után. Az indoklás szerint „alapvetően fontos, hogy a megválasztottak pénzügyileg függetlenek legyenek”.

Herczeg Márk
külföld

64 milliót vitt haza a fideszes képviselő, aki hat év alatt egyszer sem szólalt fel a parlamentben

Bíró Márk nem a szavakban, hanem a csendes, alázatos munkában hisz.

Rényi Pál Dániel
politika

Most, hogy az M0-ás is fizetős lesz, a képviselők útdíjra is költhetik a benzinpénzüket

Módosítják az országgyűlési törvényt, törlik például azt a hülye szabályt, hogy a képviselők legfeljebb 50 négyzetméteres lakást bérelhessenek.

Király András
POLITIKA