Fogszabályzót és műszemet is találtak a New Jersey-i strandokon összeszedett szemétben

környezetvédelem
2022 március 30., 17:53
comments 1

Fogszabályzó, műszem és egy fél bowling golyó is volt a rekordmennyiségű szemétben, amelyet önkéntesek szedtek össze tavaly a New Jersey-i strandokon.

A Clean Ocean Action nevű környezetvédő szervezet által összegyűjtött szemét legnagyobb része műanyag volt. Az eldobott furcsaságok között akadtak a férfi szexuális teljesítményt fokozó tabletták, sötétben világító gumióvszer és a török légitársaság egy tisztasági csomagja is megbújt a homokban - derült ki a csoport szerdán közzétett éves jelentéséből.

2021 tavaszán és őszén több mint 10 ezer önkéntes félmilliónál is több tárgyat szedett fel a 204 kilométeres partszakaszon.

Parkolójegy, lottószelvény, ragasztóstift, műfogsor, töltényhüvely, mini hűtőszekrény, vécékefe, műanyagmajom és egy rózsafüzér is volt a 513 605 darabos idei gyűjteményben, ez az eddigi rekord, mióta 1985-ben a szemétszedés elkezdődött - mondta Cindy Zipf, a szervezet ügyvezető igazgatója.

„Elszomorító látni a hulladék gyarapodását, mégis reménykedünk, hogy csökkenni fog a mennyiség. Az eldobott furcsaságok pedig még furcsábbak lettek” - tette hozzá.

A tavalyi szeméthalom több mint 82 százaléka műanyag tárgy vagy palack volt. Kupakból rekordtermést arattak: 69 454 darabot szedtek fel, de sose volt még ennyi étel- és cukorkapapír, valamint zacskó sem, ezek száma együtt 58 589-re rúgott.

A tavaszi gyűjtéshez képest kevesebb maszkot találtak ősszel, de így is több mint 3600-at dobáltak el a strandokon tavaly. 2020 tavaszán a koronavírus-világjárvány miatt elmaradt a strandtisztítás, így az összehasonlításokhoz a 2019-es adatokat használta a szervezet.

Számos tárgy mennyisége csökkent, kevesebb pelenkát dobtak el, 147-et, ami 41 százalékkal kevesebb, 14 697 üvegtárgyat, ez 39 százalékos csökkenés, a 368 gumióvszer pedig 27 százalékkal kisebb mennyiség a 2019-es adatnál. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.