Nemzeti Választási Iroda: Sanghajban nem fognak tudni szavazni a magyarok

választás 2022
március 30., 19:33
comments 2

A koronavírus-járvány miatt lezárt Sanghajban ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a magyarországi országgyűlési választásra - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán az MTI-vel.

A sanghaji hatóságok vasárnap jelentették be, hogy hétfőtől két szakaszban lezárják a várost a koronavírus-fertőzöttek kiszűrése érdekében, miután az esetek száma a járvány kezdete óta a legmagasabbra emelkedett a kínai városban. Hétfőtől a város keleti felében található lakónegyedeket zárták le öt napra, a város nyugati felét pedig péntektől kezdve érinti majd a lezárás. A lezárás idejére az érintett területeken élők nem hagyhatják el az otthonukat, a szükséges használati cikkeket és élelmiszereket pedig kizárólag házhoz szállítás útján szerezhetik be.

Az NVI közleményében azt írta, szerdán kaptak hivatalos tájékoztatást a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól (KKM) arról, hogy a járványügyi lezárások miatt ellehetetlenült a külképviseleti szavazás a sanghaji főkonzulátuson.

Az NVI azt közölte, a főkonzulátus beszámolója szerint a sanghaji önkormányzat a koronavírus-járvány kezelése érdekében március 29-től kijárási tilalmat rendelt el, amelynek értelmében az épületek, illetve lakások elhagyása nem lehetséges. Nem lehet továbbá belépni a városba és elhagyni sem lehet annak területét. Hozzátették: a kijárási tilalom előreláthatólag április 5-ig tart.

„Mindezek miatt sem a felkészülés, sem a külképviseleti szavazás megrendezése nem lehetséges” - írták.

60 választópolgár jelezte korábban, hogy Sanghajban szeretne szavazni.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt