Orbán: A világnak elment az esze

POLITIKA
2022 április 01., 13:47
comments 53
  • A Fidesz elnöke Székesfehérváron állította csatasorba a harcosait azzal az üzenettel, hogy bár nagyon lejt a pálya az ellenzéknek, ne felejtsék: Fidesz = béke.

Orbán Viktor azt mondta, régóta követi a választási statisztikákat, és ha Székesfehérvár belső részében Vargha Tamás nyer, akkor az egész országban nyer a Fidesz.

A kormányfő azt mondta, ez nem kampányzáró, hanem a kampányhajrát megnyitó esemény.

„Szép dolog a televízió, rádió, Facebook, hókuszpókusz”, de személyesen is ott kell lenni, ezért vesznek utolsó lendületet.

„13 óránk lesz arra, hogy győzzünk” – mondta Orbán a vasárnapi szavazásról. A Fidesz elnöke szerint „az ellenfél is a mi számunkra kedvező állapotban van”, „megbillent állapotban van”.

Azt mondta, volt már olyan választás, ahol szombaton és hétfőn is nyertek, de vasárnap veszítettek. Aki egyszer forró tejjel a száját megégette, az jobban teszi, ha a hideg vizet is fújva issza – mondta.

„Sokan mondják, persze, hogy az ellenfél csal. Mi ebben a meglepő?” – mondta Orbán, aki szerint ezt pontosan tudták, és szerinte megdöbbentő az ellenzék nyilvánvaló és egyértelmű törvénysértésének mértéke.

„Nekünk ilyen nehezített pályán, ilyen akadályok mellett is nyernünk kell” – mondta Orbán, aki szerint az ellenzék évek óta kampányol, a Fidesznek meg hátránya volt, mert kormányozniuk kell.

(Hogy valójában pont a Fidesznek lejt nagyon a pálya, arról éppen ma írtunk ebben a cikkünkben.)

Október 23-án azt mondták, harcolni fognak Gyuri bácsi és a jó ég tudja, mennyi brüsszeli bürokrata ellen. Erősek, nagyok, szervezettek és elszántak vagyunk – mondta.

Orbán arra gondolt a kampányban, hogy két lehetőség között választhat az ország, visszatérünk a bukott múlthoz, vagy folytatjuk a munkát. Orbán elmondta, hogy eredetileg mit mondtak volna a kampányban a 13. havi nyugdíjról meg Gyurcsányról (amit egyébként mondtak is hónapokon át).

Aztán történt valami, beütött a ménkő, és kitört a háború, ami mindent megváltoztatott, a kampányt is – mondta Orbán.

Felidézte, hogy 1999-ben, épphogy beléptünk a NATO-ba, másnap a NATO úgy döntött, beavatkozik a délszláv háborúba, és bombázta Belgrádot. De az egy másik háború volt, két, nálunk kisebb nép harcolt. Most viszont egy 40 és egy 140 milliós ország háborúzik, a kockázat összehasonlíthatatlanul nagyobb.

A kérdés most az, hogy háború vagy béke. Orbán azt mondta, azt gondolta volna, pártállásra való tekintet nélkül mindenki a béke oldalán lesz, ez két másik nép háborúja, egy ukrán-orosz háború, nekünk pedig az a dolgunk, hogy kimaradjunk.

De nem ez történt, mert amíg a „nemzeti oldal” szerint nem szorulhatunk az ukrán üllő és az orosz pöröly közé, az ellenzék vezetője szerint „Ukrajna a mi háborúnkat vívja”. Orbán elismételte, hogy a háborúban semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk, és nem küldhetünk fegyvert-katonát Ukrajnába, legfeljebb a bajba jutott ukránoknak segíthetünk.

Orbán azt állítja, lassan 600 ezer ukrán menekült jött Magyarország területére Ukrajnából. (Az ENSZ szerint mondjuk ennél jóval kevesebb.) A Fidesz elnöke szerint nem igaz, amit Gyurcsány Ferenc szerinte mond, hogy mi pocsék ország lennénk, nagyszerű ország vagyunk, ami mindent megad azoknak, akik futnak a baj elől.

Orbán azt mondta, megérti az ukrán elnököt, aki be akar vonni más országokat a háborúba, akkor is, ha jól emlékszünk, hogy nem bántak jól a magyarokkal, de most nincs itt az ideje ezt felhánytorgatni, erről majd később. Orbán szerint most a baloldallal van vitájuk, ami már meg is állapodott Ukrajnával, és ha nyernek, már másnap megindulnak a fegyverszállítmányok, és elzárják a gázt. „Ezt nem engedhetjük!” – mondta.

Szerinte „nem arról van szó, hogy nem vagyunk hajlandók még egy pulóvert felvenni esténként otthon”, de 85 százaléka a gáznak és 64 százaléka az olajnak Oroszországból jön. Ha elzárnánk az olajat és a gázt, megállna az ország, ezért nem kérhetik, hogy úgy segítsünk rajtuk, ahogy ők akarják, amikor ők vannak bajban. A szívünk velük van, de ki kell maradnunk a háborúból – mondta Orbán.

Orbán szerint 2010 óta minden kormány időszakában komoly erőpróbákat kellett kiállni: vörösiszap, dunai árvíz, tiszai árvíz, „menekült... migránsválság”, világjárvány és most háború.

Orbán szerint „ez a háború megülte a tájat, ahogy a köd szokta hajnalanta”, így eltakarja a népszavazás kérdését is, ami szerinte legalább olyan fontos, mint a parlamenti választás, ami hosszú időre eldönthet egy fontos kérdést Magyarországon.

„A világnak elment az esze”

- mondta Orbán, aki szerint olyan divatok vannak, „hogy az ember csak néz”, sosem gondolta volna, hogy bele kell írni az alkotmányba, hogy az apa férfi, az anya nő. De „valahogy, ott Nyugat-Európában elaludtak”. Szerinte nincs baj azzal, ami a felnőtteknek okoz kihívást, „nem vagyunk már gyerekek, rólunk lemaradtak”.

De van egy vörös vonal: a gyerekek. „Azt nem szabad megengedni, hogy a gyermekeink neveléséhez való jogunkat bárki elvegye tőlünk, ezért világosan ki kell mondani vasárnap is, az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén! Meg kell védeni a családjainkat! Meg kell állítani azt a genderőrületet, ami egyre nagyobb bajt okoz nyugaton!” – mondta.

Orbán szerint most 3 nap kemény munkával nyerhetünk magunknak négy év nyugalmat és békét. Győzzük le az ellenfeleinket, védjük meg a családjainkat, védjük meg Magyarországot és a békét! – mondta végül a Fidesz elnöke.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.