Ahol '18-ban a legjobb volt a Fidesz, ott még nőtt is a részvétel

POLITIKA
2022 április 03., 17:17
comments 1

A délután 5 órás részvételi adatokat összevetettük a 2018-as, szintén 5 órás részvételi adatokkal, azokban a választókörzetekben, ahol

  • 2018-ban a legtöbb százalékot kapta a Fidesz;
  • 2018-ban a legkevesebb százalékot kapta a Fidesz;
  • és a 444 által leginkább billegőnek tartott körzeteket.

Abból a 15 körzetből, ahol a Fidesz a legjobban szerepelt négy éve, 9-ben többen szavaztak, mint 2018-ban, holott az országos részvétel egy kicsivel elmaradt az akkoritól.

Abból a 15 körzetből, ahol a Fidesz a legrosszabbul szerepelt négy éve, csak 2-ben szavaztak többen, mint 2018-ban. A többiben csökkent a részvétel.

A 444 által legszorosabb billegőnek tartott 10 körzetből 2-ben nőtt a részvétel 2018-hez képest. Egy helyen nem változott, a többiben alacsonyabb volt.

Ezekről a körzetekről van szó:

link Forrás

Ezek az arányok arra utalnak, hogy a hagyományosan Fidesz felé húzó választókerületekben mentek el valamivel többen, és a billegő, illetve ellenzéki körzetekben valamivel csökkent a részvétel.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.