Jakab Péter: Márki-Zay nem leváltotta, hanem megbuktatta az ellenzéket

POLITIKA

Nem sokkal Márki-Zay Péter beszéde után Jakab Péter, a Jobbik elnöke videóüzenetben szállt bele a bukott miniszterelnök-jelöltbe:

Forrás

Jakab azt mondja, hogy „Márki-Zay Péer októberben hat ellenzéki párt hadseregét kapta meg és tetemes ellenzéki előnyt”, amiből fél év alatt mára tetemes hátrány és fideszes kétharmad lett. Jakab azt mondta:

„Talán a kevesebb és megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna. Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy ő leváltja az ellenzéket. Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta.”

Jakab szerint innen kell felállni, az összefogást meg kell tartani, annak nincs alternatívája, ez az önkormányzati választáson is kiderült. Jakab szerint készülni kell, mert jó eséllyel nem húzza ki a következő négy évet az Orbán-kormány, rájuk fog omlani a válság, amit Orbán Viktor maga idézett elő a lopással, a magyarok szegénységbe taszításával, a Nyugattal való szakítással és az oroszok előtti hajbókolással.

Jakabék arra készülnek, hogy ha a kormány egy hónap, fél év vagy egy év múlva megbukik, akkor át tudják venni az ország irányítását. De erre már Márki-Zay nélkül készülnek.

Kapcsolódó cikkek