18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

A magyar kispróza és grafika forradalmát hozta el a buzizós népszavazás (18+)

Lezárt tartalom a Kör tagjainak MŰVÉSZET
április 5., 13:01
comments 6

1988. augusztus 29-én az egyik másodidőszakos egészségügyis sorkatona különleges parancsot kapott a lenti laktanyában. Augusztus 30-ára virradóra egész éjszaka egy fehér tetűirtó porral teli zsák mögött kellett ülnie, a kezében kanállal. A zsák mögött az aznap bevonuló több száz újonc állt hosszú sorban, letolt gatyával donáldkacsázva. Emberünk feladata az volt, hogy egymás után beporozza minden egyes, sorban elé lépő sorkatona pöcsét, míg olyanok nem lettünk, mint egy rakás majdnem teljesen megelevenedett görög szobor, amiknek csak a fasza maradt márvány. Hozzá hasonlóan lelombozó, péniszközpontú munkája 2022. április 3-ig senkinek sem volt Magyarországon.

Ezen a napon azonban több tízezer önkéntes szavazatszámlálónak kellett azzal szembesülnie, hogy a homofób népszavazáson tudatosan érvénytelenül szavazók egy része nem egyszerűen túl sok vagy túl kevés X-et rajzolt az e célra szolgáló karikákba. Hanem szövegek és rajzok segítségével tiltakozó műalkotássá alakította át a szavazólapját. Jellemzően igen trágár műalkotássá.

Vásárolj előfizetést most féláron!

Akár 1000 forint alatt csatlakozhatsz, és olvashatod valamennyi cikkünket.

Már tagja vagy a körnek? Lépj be!

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt