Pegasusszal célozták meg az EU magas rangú tisztviselőit

április 11., hétfő 7:36
3

Két uniós tisztviselő és a Reuters birtokába jutott dokumentumok szerint tavaly egy izraeli kémprogrammal vették célba az Európai Bizottság vezető tisztviselőit.

Köztük volt Didier Reynerds, magas rangú belga politikus is, aki 2019 óta az Európai Bizottság igazságügyi biztosa. A Reuters azt írja, rajta kívül még legalább négy másik bizottsági tagot is célba vettek a kémprogrammal.

A bizottság azután szerzett erről tudomást, hogy az Apple novemberben iPhone-tulajdonosok ezreinek küldött üzenetet arról, hogy „kormányzati támadás célpontjává váltak”.

A Reutersnek arról már nincs információja, hogy ki vehette célba az izraeli kémprogrammal Reynderst és brüsszeli kollégát, illetve hogy a támadások egyáltalán sikeresek voltak-e. Az ügyben az érintettek közül senki sem reagált a Reuters megkeresésére, még az Apple sem. Azt írják, hogy a már említett két uniós tisztviselő szerint néhány tisztviselő okostelefonját a figyelmeztetés után végül megvizsgálták, „de az eredmények nem voltak meggyőzőek”.

Sophie in 't Veld, holland EP-képviselő már korábban vizsgálóbizottság indítását tervezte április 19-től, hogy kivizsgálják a megfigyelőszoftverek európai tagállamokban történő használatát. In 't Veld a Reutersnek azt mondta, nem tudott arról, hogy az Európai Bizottság tisztviselői kerültek célkeresztbe. Hozzátette, hogy ennek a „végére kell járni”.

A vizsgálóbizottság létrehozását azután jelentették be, hogy Lengyelországban vezető ellenzéki politikusok telefonjait célozták meg a Pegasusszal, és Magyarországon is megtalálták a kémszoftver nyomait magyar újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek telefonjain.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt