Nyomozás indult, miután kiderült, hogy az oroszok évek óta ki-be mászkálnak a magyar külügy számítógépein

bűnözés
2022 április 13., 11:54
comments 10

„Az írásbeli választ igénylő kérdést feljelentésként értékeltem, és azt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának továbbítottam” – írta Polt Péter a parlament hivatalos honlapján olvasható válaszában Vadai Ágnes DK-s képviselőnek. Hozzátette: „A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint a kérdésben hivatkozott cikk alapján, annak megjelenése napján, hivatalból nyomozást rendelt el információs rendszer vagy adat megsértése vétségének gyanúja miatt. A nyomozó hatóság eljárásának minden büntetőjogi szempontból releváns tényre ki kell terjednie.”

Vadai Ágnes a Direkt36 március 29-én megjelent – a 444-en „Az oroszok évek óta ki-be mászkálnak a magyar külügy számítógépein” címmel szemlézett – cikkére hivatkozva tette fel az „Ön hogyan értelmezi a hazaárulás bűntettének Btk. 258. § szerinti tényállását?” kérdést.

Ebben egyebek közt azt írta: „A Direkt36 oknyomozó cikke szerint orosz hackercsoportok évek óta kibertámadás alatt tartják a magyar Külügyminisztériumot. Ez önmagában még nem volna különösebb újdonság, a modern hírszerzés leggyakrabban alkalmazott eszközeinek egyike a kibertámadás. Az már sokkal meglepőbb, hogy míg a magyar szolgálatok 8-10 éve még állták a sarat, a külügy mára védtelennek látszik e támadásokkal szemben. Az oroszok minisztériumi belső levelezéseket, és államtitkokat továbbító védett hálózatokat törtek fel jelentős számban.”

A Direkt36 úgy tudja, a támadások legalább egy része mögött feltehetően orosz állami szervek állnak, és a hackerek annyira sikeresek, hogy még most, az ukrajnai háború alatt is hozzáférhetnek a magyar külügy hálózatain továbbított információk egy részéhez.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.